Élmény

Jurassic World: itt az első trailer!

A film, amelynek forgatókönyvét szintén Crichton regényéből készítették, egy dinoszaurusz élményparkban játszódik, amelyet naponta húszezer látogató keres fel. A park vezetése új attrakcióval áll elő, hogy növeljék a látogatók számát, ám az balul sül el és káoszhoz vezet.

2014.11.26 18:02MTI

Bemutatták szerdán a Jurassic Park negyedik epizódja, a Jurassic World első trailerét.

A 2015 júniusában mozikba kerülő film főszerepét Chris Patt játssza, rendezője pedig Colin Trevorrow, akinek munkáját tanácsokkal segítette Steven Spielberg. Spielberg rendezte a Michael Crichton Őslénypark című regénye nyomán született Jurassic Parkot (1993) és folytatását, Az elveszett világ: Jurassic Park című filmet (1997), ezúttal pedig producerként vett részt a film munkálataiban.

A film, amelynek forgatókönyvét szintén Crichton regényéből készítették, egy dinoszaurusz élményparkban játszódik, amelyet naponta húszezer látogató keres fel. A park vezetése új attrakcióval áll elő, hogy növeljék a látogatók számát, ám az balul sül el és káoszhoz vezet.

A Jurrassic Park harmadik részét (2001) Joe Johnston rendezte. A három film összesen 1,9 milliárd dolláros bevételre tett szert moziforgalmazásból.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.