Berény Róbert

Hazakerült egy elveszettnek hitt főmű - el is árverezik

Egy művészettörténész 2009 karácsonyán a Stuart Little, kisegér című filmet nézte gyermekével a tévében, amikor a díszletben feltűnt neki a kép.

2014.11.26 21:30MTI

Mintegy kilenc évtized után visszakerült Magyarországra Berény Róbert festőművész egyik elveszettnek hitt főműve, az Alvó nő fekete vázával című festmény, amelyet a Virág Judit Galéria bocsát aukcióra december 13-án.

A Virág Judit Galéria keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a kép kalandos körülmények között került elő: Barki Gergely művészettörténész 2009 karácsonyán a Stuart Little, kisegér című filmet nézte gyermekével a tévében, amikor a díszletben feltűnt neki a kép. Kiderült, hogy az értékes alkotást egy pasadenai kereskedésben vásárolták a filmhez, majd a Berény-kép egy szappanoperában is "szerepelt", mielőtt a szakembernek sikerült beazonosítania és öt évnyi munkával hazahoznia.

Az alvó nő fekete vázával című kép Berény Róbert (1888-1953) második feleségét, Breuer Etát ábrázolja, 1927-1928 fordulóján készülhetett, és az alkotó egyik főművének számít.

Virág Judit, a galéria tulajdonosa az MTI-nek elmondta, hogy a képért 34 millió forintos kikiáltási árról indul a licit az aukción.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.