Take 6

Az a cappella királyai a Művészetek Palotájában

A legtöbb Grammy-jelölést kapott és tíz díjat el is nyert énekegyüttes, az amerikai Take 6 újra Budapesten koncertezik. December 2-án a Művészetek Palotájában gospelek, karácsonyi énekek, R'n'B slágerek és dzsesszörökzöldek egyaránt felcsendülnek.

2014.11.22 20:30MTI
Facebook/TAKE 6

A Take 6 a várhatóan 2015 tavaszán megjelenő új lemez anyagából is válogat. Az európai turné a csapat 25. születésnapja jegyében telik. Az együttes négy alapító tagja 1980-ban talált egymásra az alabamai Hetednapi Adventista Egyház Oakwood kollégiumában. Akkor még Gentlemen's Estate Quartet néven helyi templomokban és a campuson énekeltek - szerepel a szervezők ajánlójában.

Mint írták, az egyik fellépés előtt Claude McKnight vezetésével éppen egy férfi mosdóban énekelték össze szólamaikat, amikor Mark Kibble betoppant és azonnal csatlakozott hozzájuk, sőt ő lett a csapat hangszerelője. A kvartett néhány évvel később bővült szextetté, majd 1987-ben vették fel a Take 6 nevet. Azóta egy tag kivételével ugyanabban a felállásban lépnek fel. Azt vallják, a hit, a barátság, a tisztelet és a zene szeretete tartja össze őket.

Debütáló albumuk 1988-ban a Billboard dzsessz és keresztény tematikájú listái élére került, és elnyert két Grammy-díjat is. Azóta tucatnál is több lemezt jelentettek meg, köztük három karácsonyi dalválogatást. Hosszú pályafutása során a Take 6 számos világhírű művésszel dolgozott együtt, köztük volt Ella Fitzgerald, Mariah Carey, Whitney Houston, Miles Davis, Quincy Jones, Ray Charles és Roy Hargrove.

A hat virtuóz énekes előadásait a harmónia, a vidámság, a különleges ritmusok jellemzik.

December 2-án a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben Alvin Chea, Mark Kibble, Joel Kibble, Claude McKnight, David Thomas és Khristian Dentley lép színpadra a Take 6-szel.

Egy kis ráhangoló:

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.