Teret adtak az embereknek

Lemeszelték a John Lennon-falat Prágában

A Lennon-fal a hetvenes évek elején jött létre, amikor megjelentek ott az első, a korabeli szocialista rendszert bíráló versek, szövegek. Később egy Lennon-portré is a falra került. A Velkoprevorské tér a Lennon-megemlékezések, illetve olykor az ellenzéki találkozók színhelyéül is szolgált.

2014.11.18 19:14MTI

Fehérre meszelték a John Lennon-falat Prágában a Kampa-szigeten. A fal kifehérítését a Facebookon a Prazská sluzba (Prágai Szolgáltatás) elnevezésű művészcsoport vállalta magára.

A Máltai Lovagrend kertjének a Velkoprevorské (Nagyperjeli) téren álló fala néhány méteres részét valószínűleg november 17-re virradóra meszelték fehérre. A fehér falra ezután a Wall is Over (A fal megszűnt) felirat került. A felirat a Happy Xmas (War Is Over), tehát Boldog Karácsonyt.

A háború véget ért, című szerzeményre utal, amelyet John Lennon és Yoko Ono 1971-ben készített.

"Nem a régi feliratokat akartuk lefesteni, hanem helyet kívántunk adni az újaknak. A fal az utóbbi időben már csak turistaattrakcióként szolgált, a régi feliratok kiüresedtek. Amit tettünk, összhangban van John Lennon szellemével. Teret adtunk az embereknek véleményük kifejtésére" - nyilatkozta Jan Dotrel, a csoport tagja.

Dotrel szerint a fiatal művészek a fal bemeszelése után néhány óráig a helyszínen maradtak és elbeszélgettek az arra járókkal. Rövid időn belül a fehér falra néhány új felirat is került. A lovagrend képviselői feljelentést tettek a rendőrségen vandalizmus miatt, de miután találkoztak a fiatal művészekkel, feljelentésüket visszavonták.

A Lennon-fal a hetvenes évek elején jött létre, amikor megjelentek ott az első, a korabeli szocialista rendszert bíráló versek, szövegek. Később egy Lennon-portré is a falra került.

A Velkoprevorské tér a Lennon-megemlékezések, illetve olykor az ellenzéki találkozók színhelyéül is szolgált. A szocialista hatóságok a Lennon-falat többször átfestették, de az mindig megújult és bekerült a prágai turistakalauzokba is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.