Kína

Rajzfilmek a vörös kultúra szolgálatában

Rajzfilmekben feldolgozott "vörös történetekkel" egészítik ki az úgynevezett kortárs vörös kultúrát Kínában, hogy a vörös turizmus és a vörös dalok után ily módon népszerűsítsék "az alapvető szocialista értékeket."

2014.11.18 04:30MTI
freedigitalphotos.net/M-pics

A kulturális tárca elérkezettnek látta az időt az új műfaj anyagi és erkölcsi támogatására, s felhívásából az is kiderült, az úgynevezett szocialista értékeket a hagyományos kínai kultúra részének tekinti.

A központilag is népszerűsítendő alkotásokat Pekingben több mint 200 olyan rajzfilmből fogják kiválogatni, amelyek már átjutottak a kulturális ügyek helyi hivatalainak szűrőin.

Az illetékesek azt is elárulták, hogy első körben forradalmi történeteket várnak a művészektől, s arra számítanak, hogy ezek jól kifejezik majd az olyan erkölcsi alapértékeket, mint a hazaszeretet, az egység, az odaadás, az előzékenység, az igazságosság, a barátság, valamint a szabadság és a demokrácia.

A vörös kultúra és benne például a vörös turizmus és a Mao Ce-tung korszakot idéző forradalmi dalok újjáélesztése nem új keletű kísérlet Kínában, de hangsúlyosan legutóbb három éve, a Kínai Kommunista Párt megalakításának 90. évfordulójához kapcsolódóan esett szó róla.

Akkoriban tízezrek vonultak a forradalmi, háborús emlékhelyekhez, múzeumokba, emlékeztek az alapítókra, keresték fel a forradalom állomáshelyeit. A különböző helyszíneken népszerű bélyegző pontokat nyitottak.

A belföldi turizmus megélénkülésével ezeket az emlékhelyeket rendszeresen nagy tömegek keresik fel, fejlesztésükre ötéves programot dolgoztak ki. A különböző helyszínekhez autópályákat építettek, másutt repülőtereket alakítottak ki, és vasútállomások tucatjait hozták létre.

A vörös kultúra egyik közismert kínai bázisának számított a 32 milliós Csungking, amelynek párttitkára, a később botrányos körülmények között megbukott és életfogytiglani börtönre ítélt Po Hszi-laj volt.

A népszerű vezető a közösségépítés jegyében tudatosan és sikeresen törekedett a maoista, forradalmi időket idéző lelkesítő hangulatkeltése. Ennek részeként a városban még egy kísérleti vörös tévécsatornát is életre hívtak, amelyből száműzték a reklámokat és a vörös forradalmi filmekre helyezték a hangsúlyt. Po távozásával a népszerűtlenné vált csatorna profilja is megváltozott.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.