Dokufesztivál

Hajdú Eszter és Gerő Marcell nyerte a Verzió díjait

A közönség szavazatai alapján Hajdú Eszter Ítélet Magyarországon című filmje nyerte el az ezer dolláros Verzió-díjat, a diákzsűri által odaítélt 100 ezer forintos különdíjjal Gerő Marcell Káin gyermekei című alkotását jutalmazták Budapesten a 11. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál vasárnapi zárónapján.

2014.11.17 04:30MTI
Fotó: Facebook/Verzio

A közönség szavazatai alapján Hajdú Eszter Ítélet Magyarországon című filmje nyerte el az ezer dolláros Verzió-díjat, a diákzsűri által odaítélt 100 ezer forintos különdíjjal Gerő Marcell Káin gyermekei című alkotását jutalmazták Budapesten a 11. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál vasárnapi zárónapján.
   
Hajdú Eszter az Ítélet Magyarországon című dokumentumfilm rendezője 167 napon át, lépésről lépésre követte végig a 2008-2009-ben elkövetett romagyilkosságok vádlottjainak tárgyalásait, amelyeket mikroszkopikus részletességgel mutat be a 107 perces filmben.
   
Gerő Marcell Káin gyermekei című alkotása, Monory Mész András Bebukottak című, fiatal korú bűnözőket bemutató és annak idején betiltott dokumentumfilmjét veszi alapul. A rendező mintegy 30 év elteltével felkereste az egykori szereplőket, hogy megtudja, mi lett azokból, akik kamaszkorukban embert öltek és a fiatalságukat a börtönben töltötték.
   
Seres Mariann, a fesztivál sajtófelelőse vasárnap este az MTI-nek elmondta, az idei fesztivál is nagy érdeklődés mellett zajlott. A seregszemle hat napja alatt 26 ország 62 alkotását láthatták a nézők. A nemzetközi panoráma szekció programjában 20 kreatív dokumentumfilm szerepelt, míg a magyar panoráma válogatásában 11 alkotást volt látható. A Diákverzió programjain öt kortárs dokumentumfilm közül válogathattak a szak- és középiskolások.
   
Az eseménysorozat Alain Ughetto Jasmin című filmjének vetítésével ért véget a Toldi moziban. A francia rendező gyurmabábot párosít Iránban készült szuper 8-as és archív felvételekkel, valamint élőszereplős jelenetekkel. A műfajötvözet egy személyes szerelmi történet, amely az iráni forradalom idején játszódik - tette hozzá Seres Mariann.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.