Tiltakozásul

Visszaadta állami díját egy cseh rendező, mert Zeman kitüntette "személyi" filmeseit

Visszaadta korábban kapott magas állami kitüntetését Jan Nemec neves cseh filmrendező, tiltakozásul az ellen, hogy Milos Zeman államfő az idei állami ünnep alkalmából kitüntetett két, a politikai előmenetelét egyengető filmrendezőt.

2014.10.31 01:30MTI

"Néhány személy kitüntetésével nem tudok egyetérteni. Az államfő válogatása a politikai önkény arrogáns megnyilvánulása" - mondta az iDnes hírportálnak Nemec, aki 2002-ben Václav Havel akkori államfőtől vette át a kitüntetést.

"A mai elnök egy sorba helyezte a zsidó gyerekek megmentőjét vagy a Hitler legyőzésében kulcsszerepet játszó politikust olyan filmesekkel, akik semmit sem tettek a csehszlovák államiság érdekében. Egyetlen érdemük, hogy hivatásukkal egy politikus karrierjét segítették" - indokolta döntését 78 éves Nemec, akinek filmjei a hatvanas évek cseh újhullámának legjobb alkotásai közé tartoznak.

Két leghíresebb - Magyarországon is bemutatott - műve Az éjszaka gyémántjai című 1964-es holokausztdráma és a két évvel később forgatott újhullámos kultfilmje, Az ünnepségről és a vendégekről.

A rendező 1974-ben Nyugatra távozott, s csak a rendszerváltás után tért vissza Prágába. Nemec nyilvánvalóan Filip Renc és Robert Sedlácek rendezőkre célzott, akik Zeman hívei közé tartoznak. Renc kampányvideót készített az államfő számára a 2012-es választásokra, Sedlacek pedig életrajzi filmet forgatott 2008-ban a jelenlegi köztársasági elnökről.

Mindketten magas állami kitüntetést vettek át kedden Zemantól. Jirí Ovcácek elnöki szóvivő szerint Nemec szerdán adta vissza a Haveltől kapott kitüntetését azzal, hogy ha új elnöke lesz Csehországnak, akkor azt esetleg visszaveszi.

Ovcácek azt mondta, hogy Nemec élt a tiltakozáshoz fűződő jogával. A kitüntettek és a rendezvényre meghívottak névsora, mint a múltban már többször, az idén is éles vitákat gerjesztett Csehországban. Az ünnepi rendezvényt több csehországi egyetem rektora is bojkottálta, mert két társukat az elnöki hivatal nem hívta meg.

Mindkét személy korábban összeütközésbe került Zemannal. Az egyik rektor például az egyetem politikamentességére hivatkozva nem engedte meg, hogy az államfő politikai fórumot tartson az általa vezetett intézményben. A prágai sajtó szerint két orosz meghívott - Viktor Fajnberg és Pavel Litvinov - sem tett eleget Zeman meghívásának.

Fajnberget és Litvinovot azért hívták meg a rendezvényre, mert 1968 augusztusában tagjai voltak annak a nyolctagú csoportnak, amely a moszkvai Vörös téren tiltakozott a szovjetek csehszlovákiai bevonulása ellen. Zeman a csoport egyik közelmúltban elhunyt tagjának, Natalia Gorbanyevszkának in memoriam adományozott cseh állami kitüntetést.

A két személyiség távolmaradását azzal magyarázta, hogy nem értenek egyet azzal, ahogy Milos Zeman az ukrán-orosz konfliktust értékeli. Úgy vélik, Zeman támogatja Vlagyimir Putyin orosz elnök "agresszív" politikáját.

"A szabadság oszthatatlan, ugyanaz az ukránok, a csehek és a krími tatárok számára is. Ha a szabadságot egy helyen eláruljuk, mindenütt el van árulva" - írták levelükben az egykori szovjet ellenzékiek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.