Turné

Pécsett kezdődik az Illés 50 című jubileumi koncertsorozat

Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs és Bródy János részvételével Pécsen, a Kodály Központban indul 2015. február 7-én az Illés 50 turné Magyarországon.

2014.10.29 16:12MTI

Rosta Mária, a szervező Zikkurat Színpadi Ügynökség vezetője elmondta, hogy legfeljebb hat-hétállomásosra tervezik azt a magyarországi turnét, amelyet az Illés zenekar oszlopos tagjainak részvételével indítanak útjára az együttes megalapításának ötvenedik évfordulója alkalmából.

Kitért arra, hogy február 7-én a pécsi Kodály Központban adandó kétórás koncerten mintegy ezer néző harminc Illés-dalt hallgathat meg a legendás előadók és a fiatalabb generáció tolmácsolásában.

Rosta Mária felidézte: ugyanez a produkció komoly sikert ért el idén augusztusban Kolozsváron, ahol 25 ezer ember vett részt koncerten, ezért is döntöttek úgy, hogy a jubileumi évforduló tiszteletére az anyaországban is megörvendeztetik a közönséget.

A Pécs után következő koncertek számáról és helyszínéről még tárgyalnak - mondta el az MTI kérdésére az ügynökség vezetője. A Kodály Központban a három Illés-tagon kívül olyan művészek lépnek színpadra, mint Feke Pál, Vastag Tamás, Nagy Sándor, Serbán Attila és Szabó Ádám. A klasszikus nóták nagyjából hatvan százalékát adják elő a legendás tagok, míg a többi a fiatalok tolmácsolásában csendül majd fel.

Bródy János felidézte: az Illés együttes megalakulása nem köthető pontos dátumhoz, 1964 és 1965 fordulóján állt össze a zenekar a jól ismert felállásban.

Mint fogalmazott, 1965 nyarán, a négyszámos Illés-kislemez megszületése számít a magyar rocktörténelem origójának, ettől kezdve írtak magyar dalokat a műfajban.

Szörényi Levente újságírói kérdésre elmondta: új dalokkal nem készülnek, hanem kizárólag a klasszikus, jól ismert nótákat adják elő. Szörényi Szabolcs arról beszélt, hogy a hatvanas évek végén koncertezett utoljára az Illés a baranyai megyeszékhelyen, de mindig jó élményekkel távoztak Pécsről.

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester kiemelte, hogy azért ajánlották fel a szervezőknek a Kodály Központot, mert Magyarország egyik legjobb akusztikájú hangversenyterme található benne, s a jubileumhoz illő, magas színvonalú hátteret tud biztosítani az intézmény.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.