Basszus! Omega!

Megírta saját Omega-sztoriját az együttes basszusgitárosa

Basszus! Omega! Egy életre szól címmel könyvet írt Mihály Tamás, az Omega együttes basszusgitárosa. A sztorikat és számos fotót tartalmazó mű felidézi a sikeres zenekar elmúlt évtizedeinek legfontosabb eseményeit.

2014.10.21 18:46MTI

"Volt szabadidőm megírni, mert az Omega Oratóriumban nem vagyok benne, másrészt a zenekar pályafutása egyedülálló, értékes emberek alkotják, botorság lenne ezt nem megörökíteni, amíg lehet" - fogalmazott a zenész keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Mihály Tamás kitért arra, hogy még egy nagyszabású, életutat lezáró Omega-koncert benne van az együttesben. Erre szerinte a régi tagokat, Laux Józsefet, Somló Tamást, Presser Gábort és Wittek Marit is meg kellene hívni.

A könyvbemutatón jelen volt Benkő László billentyűs és Molnár György gitáros, az Omega két tagja, Laux József, a csapat egykori dobosa, valamint Sülyi Péter szövegíró is.

A Kossuth Kiadói Csoporthoz tartozó Noran Libro Kiadó gondozásában megjelent könyvről a szerző azt mondta, a fontos dolgok benne vannak, de igyekezett nem terjengősen írni. "A régi fotók miatt kicsit olyan, mint egy dokumentumkönyv, de ettől lett hiteles" - tette hozzá. A könyvben olvasható sztorik közül elhangzott néhány a sajtótájékoztatón is.

A zenész felidézte például, hogy a luxemburgi rádiót hallgatva lett a rockzene szerelmese, és első komoly zenekara a Scampolo volt. Szó volt arról, hogy Laux József, a zenekar akkori vezetője hívta le az akkor 18 éves Mihály Tamást az Omega egyik koncertjére, és a szerző elmesélte első profi basszusgitár-erősítője, egy Selmer történetét is, amely első omegás koncertjén, 1967-ben kis híján kiégett.

"Amikor Presserék az LGT-be távoztak, a hanglemezgyár őket támogatta, nem az Omegát, ez a helyzet azonban kreatívvá, innovatívvá és dacossá tett minket. Nem készíthettünk új stúdiólemezt, de két szalagos UHER magnóval felvettünk egy koncertet, ami Élő Omega címmel és saját magunk által készített borítóval jelent meg" - mondta Mihály Tamás.

Úgy vélte: az, hogy az Omega ilyen sokáig, a mai napig fenn tudott maradni, szintén ennek az akkori dacnak köszönhető. Mihály Tamás elmesélte, hogy annak idején azért nem mentek el a Szovjetunióba játszani, mert csak nagyon hosszú, 3-5 hónapos fárasztó turné jöhetett szóba, és az összezártságot egyikük sem akarta, ráadásul a berendezésük is tönkrement volna a sok utazás során.

Az Omega végül tavaly jutott el Moszkvába egy koncertre. A zenész hangsúlyozta: botcsinálta író, de örömet okozott neki az írás, úgy, mint amikor valaki hobbiból csinál valamit.

Mihály Tamás a könyv után járó jogdíja 50 százalékát felajánlotta az éhező gyerekeket segítő Gyermekétkeztetési Alapítványnak, és erre biztatta "a többi műkedvelő celebírót is".

Az 1962-ben alakult Omega minden idők legsikeresebb magyar rockzenekara. A hatvanas évek második felében első közép-kelet-európai zenekarként turnézhatott az Egyesült Királyságban.

Világszerte több mint 50 millió albumot adott el, itthon tizenhat stúdiólemez mellett több válogatás, koncertalbum és DVD jelent meg. A zenekarban Mihály, Benkő és Molnár mellett Kóbor János énekel, Debreczeni Ferenc pedig dobol.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.