Színpadon

Az Ahogy tetszik, a Svejk és Csukás-ősbemutató Szegeden

Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátéka, a Svejk, a derék elsőháborús katona című komédia, valamint Csukás István és Nagy Imre Erik Szökevény csillagok című daljátékának ősbemutatója szerepel a Szegedi Nemzeti Színház novemberi műsorán.

2014.10.22 23:30MTI
Fotó: Facebook/Szegedi Nemzeti Színház

Keresztes Attila, aki ötödik szegedi rendezéseként állítja színpadra az Ahogy tetsziket, Shakespeare egyik remekművének tartja a darabot. Bár 450 éve íródott a mű, a szerző mégis a pszichoanalízis pontosságával beszél az emberek lelki konfliktusairól. A történet szereplői saját világukból, egy diktatúrából elmenekülnek egy virtuális valóságba, az erdőbe, ahol sok különös dolog történik velük, leginkább szerelembe esnek - mondta a művész a teátrum novemberi műsoráról rendezett keddi sajtótájékoztatón.

November 14-től láthatja a közönség Csukás István a szeretetről, a barátságról és a hűségről szóló, Szökevény csillagok című művét. A daljáték gyerekeknek íródott, gazdagon színezett dallamvilágú, a mese hangulatához illő zenéjét Nagy Imre Erik szerezte.

Sándor János rendező, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja élete legnehezebb munkájának tartja a gyerekdarab színpadra állítását. Az előadás a szereplőktől olyan komoly színészi munkát kíván, amely a prózai társulat tagjainak is becsületére válna, ugyanakkor operaénekesi képességeik legjavát kell nyújtaniuk. A rendezés során pedig ügyelni kell arra, hogy az előadás a négyéves óvódások számára is érthető legyen és egyben lekösse a tizenkét esztendős diákokat is - közölte.

Az ősbemutatót követően, november 16-án a színházban koraszülött napot rendeznek. A programokra abból a 21-22 ezer gyermekből várnak több százat, akiken a csaknem negyedszázada a négy délalföldi megyében működő Szegedi Újszülött Életmentő Alapítvány segített egykor. A vendégeket aktív programok szórakoztatják, bekukkanthatnak a díszletek közé, majd láthatják a gyermekoperát.

November 21-én tartják a Jaroslav Hasek népszerű műve alapján készült, Svejk, a derék elsőháborús katona című vígjáték kőszínházi bemutatóját. A darabot a Szegedi Szabadtéri Játékok kisebbik játszóhelyén, Újszegeden mutatták be a nyáron. A komédiát Réz Ádám fordításának felhasználásával a teátrum főrendezője, Bodolay Géza állítja színre. A vígjáték címszerepét Sorbán Csaba alakítja, társai pedig a teátrum olyan közönség kedvenc színészei lesznek, mint Szilágyi Annamária, Jakab Tamás, Pataki Ferenc, Kárász Zénó és Gömöri Krisztián.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.