Nagy siker Varsóban

Vitázik a világ ifjúsága - Elődöntőben a magyarok!

A Magyarországot képviselő Pőcze Júlia és Bartha Regina is továbbjutott a Vitázik a világ ifjúsága (Jugend debattiert international) elnevezésű német nyelvű vitaverseny csütörtöki elődöntőjébe a szerdán Varsóban lezajlott kvalifikációs fordulókon, amelyeken nyolc ország 16 versenyzője mérte össze tudását két témában.

2014.10.15 17:23MTI

Pőcze Júlia a budapesti Tamási Áron Gimnázium diákja, Bartha Regina a szintén fővárosi Karinthy Frigyes Gimnázium tanulója. A megmérettetésen a magyarok mellett 2-2 cseh, lengyel, észt, lett, litván, orosz és ukrán vitázó vett részt. A versenyzők a tavasszal lezajlott nemzeti döntők első és második helyezettjeiként jutottak be a varsói nemzetközi döntőbe.

A kelet-közép-európai középiskolák németül tanuló diákjai számára megrendezett vetélkedő szerdai kvalifikációs fordulóin a versenyzők nemzetközi zsűri előtt - sorsolást követően párokra osztva - a pro, illetve a kontra oldalt képviselve fejtették ki véleményüket két témában.

Az első fordulóban arról vitáztak, hogy ingyenessé kell-e tenni az oktatást az állami felsőoktatási intézményekben, a másodikban pedig arról, bevethetőek-e járványok ellen a még le nem tesztelt gyógyszerek. A zsűri a két fordulóban nyújtott egyéni teljesítmények alapján döntött arról, melyik nyolc versenyző juthat tovább az elődöntőkbe.

Négy fő szempontot vettek figyelembe: a szaktudást, a kifejezőkészséget, a nyelvtudást és a meggyőzőképességet. A zsűri döntésének megfelelően a két magyar diák mellett két észt, egy lengyel, egy cseh és egy litván vitázó érvelhet csütörtökön az elődöntőkben, és azt a témát járják körül, el kell-e távolítani a közterületekről azokat az emlékműveket, amelyek már nem felelnek meg a jelenkor elveinek, értékeinek.

A kedden kezdődött vitatréniget, amelynek záróvitáját pénteken rendezik, változatos kulturális programok egészítik ki a lengyel fővárosban: a fiatalok megismerkedhetnek Varsó nevezetességeivel, történelmi helyszíneivel, a döntő előtti este pedig a német nagykövetség ad fogadást tiszteletükre.

A Vitázik a világ ifjúsága versenyt, amelyen évente nyolc országból összesen mintegy kétezer diák vesz részt, immár nyolcadik alkalommal rendezik meg. A vitaverseny a Goethe Intézet, az Emlékezés, Felelősség és Jövő Alapítvány, a Hertie Közhasznú Alapítvány és a Külföldi Német Iskolák Központi Igazgatóságának közös projektje, amelyet Magyarországon a Hanns Seidel Alapítvány, az E.ON Hungária, az Audi Akadémia, a Magyarországi Németek Önkormányzata és a Konrad Adenauer Alapítvány támogat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.