Európai turnén

Koreai női duó ad koncertet Budapesten

Koreai hagyományos hangszereken játszó zenei duó, a Sum ad ingyenes koncertet október 17-én a Budai Vigadóban.

2014.10.12 04:30MTI
Fotó: Facebook/Koreai Kulturális Központ

Az együttes tagjai, Ji Ha Park bambusz furulyán (pirin) és a saengwhang nevű sajátos fúvós hangszeren játszik, Jungmin Seo pedig a citeraszerű gayageumöt szólaltja meg. Műveiket saját maguk szerzik hangszereikre szabva, így a hagyományos hangszereken olyan zenét játszanak, amely megfelel a fiatalabb generáció ízlésének is - közölte a budapesti Koreai Kulturális Központ az MTI-vel.

A 2007-ben alakult együttes a nevét - sum, azaz lélegzet - zenéjének légies és elegáns hangzása után kapta. A lélegzet azonban nem egyszerűen az együttes nevét jelöli, hanem üzenetet is közvetít. Hangszereik megszólaltatásának módját és műveik dallamát nem szorítják keretek közé, műveiket nem korlátozzák a zenei szabályok, hangszereiken keresztül kísérleteznek a hangnemekkel, dallamokkal és a ritmusokkal.

Az együttes 2009-ben elnyerte a Szöul Fiatal Zenészek Alapítvány díját, majd a 21. század kísérleti zenei projekt kitüntetését. Európai turnéjukon Hollandia, Belgium és Svédország után Magyarországon lépnek fel.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.