A Tranformers a legnagyobb sláger

Dúsgazdag év elé néz a kínai mozipiac

Az év első kilenc hónapjában 32 százalékkal nagyobb bevételt értek el a kínai mozik, mint az előző év azonos időszakában: az idei jegyeladások elérték a 21,6 milliárd jüant (863 milliárd forintot), ami már csaknem akkora összeg, mint a 2013-as év teljes bevétele.

2014.10.01 18:53MTI
freedigitalphotos.net/cooldesign

Ebben az évben a Transformers: A kihalás kora volt az eddigi legnagyobb sláger az ázsiai ország mozijaiban: 1,98 milliárd jüant (79 milliárd forintot) fizettek ki a jegyekért a nézők - olvasható a BBC honlapján.

A tíz legnézettebb film fele-fele arányban kínai, illetve hollywoodi produkció. A legmagasabb bevételű kínai alkotás Poi Szoj Cseng A majomkirály című térhatású filmje volt 1,04 milliárd jüannal (42 milliárd forinttal).

Az év harmadik legnagyobb kasszasikere Bryan Singer X-Men: Az eljövendő múlt napjai című sci-fije lett 724 millió jüanos (29 milliárd forintos) jegyeladással. Az Amerika kapitány: A tél katonája negyediknek futott be a listán 721 millió jüannal (28,8 milliárd forinttal). Kína a világ második legnagyobb filmpiaca az Egyesült Államok után.

Tavaly már a legnagyobb nemzetközi piac volt több mint hárommilliárd jüanos bevétellel. Elemzők szerint 2014-ben az összbevétel akár 30,7 milliárd jüanra (1224 milliárd forintra) is rúghat majd, mivel még néhány újabb nagyszabású produkció bemutatása még hátravan.

A világszerte sikernek bizonyult A galaxis őrzőit például október 10-től láthatják a kínai nézők. A BBC emlékeztetett arra, hogy miközben a kínai mozis bevételek ugrásszerűen nőnek, az észak-amerikai jegyeladások a nyári szezonban nyolcéves mélységbe zuhantak.

A bevételek az előző év 4,75 milliárd dolláros (1165 milliárd forintos) rekordjához képest 15 százalékkal maradtak el, a közönség száma 5 százalékkal csappant meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.