Megnyílt a kiállítás!

Múmiavilág a Természettudományi Múzeumban

Megnyílt az öt kontinens évezredes vagy épp néhány százéves testemlékeit bemutató Múmiavilág című nagyszabású vándorkiállítás kedden a Magyar Természettudományi Múzeumban Budapesten.

2014.09.30 15:57MTI

"Ez a tárlat a múzeum idei legjelentősebb kiállítása" - hangsúlyozta a megnyitón Korsós Zoltán, az intézmény igazgatója, aki kiemelte, hogy az Európát és Amerikát egyaránt bejárt tárlat eddig csaknem kétmillió látogatót vonzott világszerte.

Hozzáfűzte: a múmiák rejtélye mindenkiben kérdéseket vet fel, a kurátorok ezekre próbálnak válaszokat adni az antropológia és a 21. századi technika segítségével a kiállításon.

"Az öt földrészről származó 28 emberi és 10 állati testemlék a múmiakészítés folyamatát is bemutatja, a tárlat azt hangsúlyozza, hogy múmiák nem csak Egyiptomban voltak és nem csak ott készültek. A leletek tanulmányozásával a szakemberek azt az információt szeretnék kinyerni, amelyet a múmiák az akkori korok embereiről, halálhoz való viszonyáról vagy halálon túli életéről őriznek" - fűzte hozzá.

"A múmiakutatások során nem csak azt tudhatjuk meg, hogy miként haltak meg, hanem azt is, hogy miként éltek őseink. Nem csak külsejüket ismerhetjük meg, hanem az orvostudomány számára is komoly lehetőséget nyitott meg felfedezésük" - fogalmazott Kaleta Gábor, az Igazságügyi Minisztérium szóvivője.

Kiemelte, hogy egy ilyen kiállítás csak komoly nemzetközi összefogással valósulhat meg, jelen esetben 20 intézmény működött együtt. Wilfried Rosendahl, a mannheimi Reiss-Engelhorn Museum (REM) igazgatója felidézte: 2004-ben "fedezték fel újra" a múzeumuk tulajdonában álló múmiakollekciót, majd miután végeztek az egyiptomi, dél-amerikai és ausztrál testemlékek tudományos vizsgálatával, megfogalmazódott bennük egy kiállítás gondolata, hogy a megszerzett tudást a közönséggel is megosszák.

A tárlat kiegészítéséhez a Magyar Természettudományi Múzeum váci múmiáiból is kértek kölcsön, valamint további német és holland múzeumok is küldtek gyűjteményeikből különleges leleteket a nagyszabású múmiakiállítás anyagához.

Az így elkészült Az öröklétről szőtt álom (Der Traum vom Ewigen Leben) című tárlat olyan egyedülálló leletanyagot mutatott be, amely addig együtt soha nem volt látható. A nagy érdeklődés miatt a tárlatot vándorkiállítássá szervezték, így az európai intézmények mellett kilenc amerikai helyszínen is láthatta a közönség az anyagot.

Wilfried Rosendahl felhívta a figyelmet a lápi holttestek különleges, mumifikálódott maradványaira, valamint annak az 1100 körül élt buddhista szerzetesnek a múmiájára, amely "önmumifikálással", vagyis természetes úton, speciális, külső hatások nélkül jött létre.

Ez a lelet azért is figyelemreméltó, mert Kínán kívül első alkalommal látható egy ilyen állapotban fennmaradt testemlék, amely ráadásul egy szentként tisztelt szerzetesé volt. A látogatókat a különleges leleteken túl más érdekességgel is várják: a bemutatótér közepén, egy berendezett, működő antropológiai laboratóriumot hoztak létre, amelyben bárki megismerkedhet az antropológiai kutatás eszközeivel.

A múmiák nemének és korának meghatározása után a látogatók maguk is megvizsgálhatják az itt elhelyezett maradványokat.

A laborban előre meghirdetett időpontokban a múzeum antropológusai tartanak bemutatókat és végeznek méréseket, amelyek eredményét folyamatosan közlik egy interaktív táblán, valamint a kiállítás Facebook-oldalán. Budapest után a kiállítás tovább utazik Luxemburgba, Svájcba, Írországba és Svédországba, ezután kerülnek vissza az emlékek anyaintézményekhez.

A kiállítás ideje alatt minden csütörtökön hosszabbított nyitva tartással és havonta egy alkalommal különleges programmal várják a látogatókat 2015. május 17-ig.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.