Kulturális örökségünk

Ma van a magyar népmese napja

Szeptember 30-án, Benedek Elek, "a nagy mesemondó" születésnapján ünneplik Magyarországon a magyar népmese napját, amelyen már tíz éve felolvasásokat, mesemondó versenyeket, kötetbemutatókat, előadásokat szerveznek.

2014.09.30 07:05MTI
Fotó: Facebook/Magyar népmesék

Idén több mint 100 helyszínen, könyvtárakban és oktatási-, művelődési intézményekben rendeznek programokat a népmese napján, valamint az azt megelőző hetekben.

Budapesten a Csili Művelődési Központban kedd délelőtt folyamán játékos népmese-feldolgozásokat rendeznek óvodai, iskolai csoportoknak, délután pedig lesz mesetorony-építés mesekönyvekből, mesefal-készítés meseillusztrációkból, a napot pedig közös mesemondással zárják.

A tapolcai Wass Albert Könyvtár és Múzeum a jeles napot megelőzően egy héten át tartó programsorozattal ünnepelte a népmeséket, így a gyerekek többek közt mesepedagógiai foglalkozásokon, felolvasásokon vehettek részt, kedden pedig a Katáng együttes Az Üveghegyen túl című darabbal kedveskednek a helyszínre érkezőknek.

Zalaegerszegen a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban szeptember 29. és október 3. között szintén egyhetes programsorozatot rendeznek, amelyen iskolai csoportok mesefelolvasáson, mesemondáson és fejtörő feladatokon keresztül ismerkedhetnek meg a népmesék világával. Kedden a könyvtár vendége lesz a Griff Bábszínház, amelynek társulata a Sárkányölő Krisztián című darabját mutatja be alsó tagozatosok számára.

A békéscsabai Meseházi Alapítvány mesedélutánt rendez általános iskolás csoportok számára, a programhoz kapcsolódó műhelymunkán táltos paripát is készíthetnek a résztvevők.

Csíkszeredán a Kájoni János Megyei Könyvtárban kedd délután Mese, mese, móka címmel vetélkedőt rendeznek, amelyre a megye általános iskoláinak II-IV. osztályos tanulói jelentkezhettek. Az öt tagú csapatoknak általuk dramatizált tréfás magyar népmesét kell előadniuk.

A népmese napja mára már határokon átívelő mozgalommá vált. A 2014-es jubileumi, X. rendezvénysorozat központi eseményeit a Magyar Olvasástársaság szeptember 25-27-én a székelyföldi Sepsiszentgyörgyön és környékén, Háromszéken tartja. A sepsiszentgyörgyi "A jó szó vidékein" mottóval megrendezett országos népmese-konferencián a népmese elméleti és gyakorlati megközelítéseiről tanácskoznak.

A gazdag programkínálatból, amelyben már az amerikai Ohio államban tengerentúli esemény is megtalálható, a www.nepmesenap.hu/index.php/csatlakozok-2014 weboldal segítségével is válogathatnak az érdeklődők.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.