Helye van

Jövőre is megrendezik a FESZT!Eger zenei fesztivált

A Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok ad otthont jövőre a FESZT!Eger zenei fesztiválnak május végén.

2014.09.28 00:30MTI
Fotó: Facebook/FesztEger

Helye van a térségben egy fiataloknak szóló zenei fesztiválnak. "Az ország más területein jóval több fesztivál közül válogathatnak az érdeklődők, ebben a régióban azonban messze nincs túlkínálat ebben a tekintetben" - hangsúlyozta Tóth Tibor, a rendezvény főszervezője.

Emlékeztetett arra, hogy a Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok adott helyt 2013-ban a Sziget Kulturális Programiroda által szervezett Music Hungary zeneipari konferenciának. Szavai szerint a szervezők ekkor figyeltek fel a hely egyedülálló, különleges adottságaira, amit az idei rendezvény sikere maradéktalanul visszaigazolt.

"A FESZT!Eger a Music Hungaryvel együtt egy komplex, országos tehetségkutatót, zeneipari konferenciát és zenei fesztivált felölelő összejövetellé vált" - hangsúlyozta.

Habis László egri polgármester arról beszélt, hogy fokozatos építkezés eredményeként valósulhatott meg a májusi fesztivál. Elmondta, a rendezvény hozzájárult a város látogatottságának jelentős növeléséhez, hiszen míg 2013 májusában 29 700 vendégéjszakát regisztráltak Egerben, addig idén májusban 38 500-at.

"Fontos, hogy Eger úgy éljen a köztudatban, mint a fiataloknak szóló zenei rendezvények egyik regionális központja" - mondta Habis László, hozzátéve: a város a május 29. és 31. között tervezett FESZT!Egert is támogatni fogja.

A FESZT!Eger szervezőinek tájékoztatása szerint az idei fesztiválon mintegy negyven fellépő és tízezer látogató vett részt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.