Lyonban

A Lumiere Filmfesztiválon lesz A tolonc felújított változatának nemzetközi premierje

A tolonc igazi filmritkaság, hiszen száz éve készült, és Jászai Marinak ez az egyetlen fennmaradt filmje. A MaNDA legértékesebb gyűjteményi darabjai között tartja számon a film egyetlen nitrokópiáját.

2014.09.22 23:30MTI

A lyoni Lumiere Filmfesztiválon lesz A tolonc című, idén százéves magyar némafilm felújított változatának nemzetközi premierje. Az Oscar-díjas Kertész Mihály által rendezett, Jászai Mari főszereplésével forgatott filmet a Magyar Filmhéten mutatják be először.

A toloncot, amelyet a Magyar Filmhét nyitófilmjeként október 13-án vetítenek a Művészetek Palotájában, október 16-án tűzi műsorra a rangos nemzetközi mustra. A cannes-i filmfesztivál művészeti igazgatója, Thierry Frémaux által alapított világhírű lyoni szemle fókuszában a filmtörténet kincsei állnak. A Lumiere fivérekről elnevezett, évről évre októberben megrendezett fesztivál a felújított filmek elsőrangú bemutatkozási fóruma - írta a Magyar Filmunió az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

A tolonc című némafilm felújítása és digitalizálása a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) kezdeményezésére a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával nemrég fejeződött be a Magyar Filmlaborban. A filmhez a Maestro című, Oscar-jelölt magyar animáció zenéjét is jegyző Pacsay Attila komponált kísérőzenét.

A tolonc című film a magyar és az egyetemes filmtörténet unikális alkotása. A Casablanca (1942) Oscar-díjas rendezője, Michael Curtiz, azaz Kertész Mihály e korai filmje Kolozsváron forgott 1914-ben. Az egyik főszerepben a korszak színészóriása, Jászai Mari látható, de szerepel a filmben két korabeli filmsztár, Berky Lili és Várkonyi Mihály is. Az ártatlanul kitoloncolt magyar cselédlány története Tóth Ede nagy sikerű népszínművének mozgóképes adaptációja, a forgatókönyvet Janovics Jenő, a kolozsvári színház egykori igazgatója írta.

A tolonc igazi filmritkaság, hiszen száz éve készült és Jászai Marinak ez az egyetlen fennmaradt filmje. A MaNDA legértékesebb gyűjteményi darabjai között tartja számon a film egyetlen nitrokópiáját, amelyet The Undesirable címmel feltehetően amerikai moziforgalmazásban vetítettek a 20-as években, majd szerencsés véletlenek sorozatának köszönhetően került vissza Magyarországra 2008-ban. A felújítási munkálatok, amelyek során a film hosszú távú megőrzését biztosítandó digitális és fizikai hordozók készültek, több mint egy évig folytak. A tolonc filmtörténeti jelentőségének és Kertész Mihály hírnevének köszönhetően számottevő szakmai érdeklődés és hazai és nemzetközi várakozás övezte a felújítást - idézte fel a filmunió közleménye.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.