Színházak éjszakája

Rendhagyó programok: éjjel a kulisszák mögött

A most induló évad új fővárosi produkcióiba és a színfalak mögé is bepillanthatnak azok, akik a mai napon ellátogatnak a Színházak éjszakájára, amelyen 27 budapesti színház mintegy 300 rendhagyó programmal várja már déltől a közönséget.

2014.09.20 07:30MTI
Fotó: Facebook/Színházak éjszakája

A Színházak éjszakájára érvényes karszalag megvásárlásával a nézők a résztvevő színházak bármelyikébe ellátogathatnak. Az idén először fesztiválközpontot is nyitottak: a SzínházPONT a volt Budapest Galéria épületében várja a látogatókat, akik itt tájékozódhatnak a programokról, megvásárolhatják a karszalagot és különleges produkciókat is láthatnak a nap folyamán.

A szervezők tájékoztatása szerint két színház műsorában programváltozás történt: a Stúdió K külföldi turnéja miatt, míg a Bárka Színház nehéz helyzete miatt alakította át tervezett programját. A Stúdió K így a rendezvényen egy kiállítással szerepel: Németh Ilona bábtervező életnagyságú bábjait mutatják be a SzínházPONT-ban. A Bárkán a korábban meghirdetettek közül a Bandiferkó kedvencei és a Te Odüsszeusz sztorid című programokat tartják meg. Emellett új programként az Odüsszeusz szemeteslapáton című tárgyszínházi előadás is látható lesz.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Ódry színpada idén először csatlakozik a Színházak éjszakájához. A Színházi Dramaturgok Céhe itt adja át Az évad legjobb magyar drámája díjat és ugyanezen az estén adják át a Szép Ernő-jutalmat is. A mesterségórák és nyílt próba mellett Máté Gábor és Zsótér Sándor rendezései várják az érdeklődőket.

Az eseményhez szintén idén csatlakozó Magyar Állami Operaházban Donizetti egyfelvonásosával, A csengő című művel és Gian-Carlo Menotti A telefon című operájával készülnek, emellett a két erdélyi humoristából álló Szomszédnéni Produkciós Iroda vezeti végig az épületen a nézőket.

A Nemzeti Színházban a délutáni Szentivánéji álom nézői közönségtalálkozón vehetnek részt a Dunán: az előadás után a Nemzeti Színház színészeivel sétahajózhatnak.

A vígszínházi programok a délben kezdődő VÍGnap után folytatódnak a Színházak éjszakája eseményeivel. A nagyszínpadon a Ha majd egyszer mindenki visszajön… című előadás, majd Kern András koncert-estje, a Pesten születtem című produkció látható. Beszélgetésre is várják a nézőket, akik betekintést nyerhetnek a színház működésébe és megismerhetik egy előadás előkészületeit.

A Radnóti Színházban újra hallhatja a közönség a legsikeresebb zenés előadások dalait. Az érdeklődők bepillanthatnak egy előadás előkészületeibe az olvasópróbától a bemutatóig, és játszhatnak is a színészek oldalán egy miniatűr daljátékban.

Fotó: Facebook/Katona József Színház

A Katona József Színházban is számos programmal, többek közt a nagyszínpadon A két Korea újraegyesítése című előadás nyílt próbájával és a Katona Népdalkörrel készülnek.

A Centrál Színház programján koncert, az új produkciók nyílt próbája és kulisszajárás szerepel. A Függöny fel! című előadáshoz kapcsolódva a társulat szereplőválogatást tart: bárki kipróbálhatja magát a darab egyik szerepében.

Az Átriumban a Vauhaus elnevezésű program - amelynek előadásai kutyabarát hang- és fényhatásokkal készültek -, valamint kutyaterápia várja a látogatókat. A Proton Színház felolvasószínházán is részt vehetnek az érdeklődök, akik Az őrült nők ketrece című produkció kulisszái mögé is beleshetnek. Az est végén színészek relikviáira lehet licitálni, az aukció bevételét független színházi előadásokra fordítják.

A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház programjában a Kukacmatyi és Kampókemp című előadás, meseolvasás, színházi vetélkedő, diavetítés, valamint az Emil és a detektívek happening-változata szerepel.

Az Örkény Színházban Pogány Judit a Sötétben Látó Tündér meséjéből olvas, miközben a gyerekek rajzolhatnak és álarcot készíthetnek, Békés Itala színművész pedig az elmúlt több mint hat évtizedből mesél történeteket a színházszerető közönségnek. A programot felolvasás zárja a színház névadójának írásaiból.

A Jurányi Inkubátorházban garázsvásár, bográcsozás és piknik, gyerekfoglalkozás, független színházi társulatok produkciói, nyílt mozgás- és táncórák várják a közönséget, és itt rendezik meg a Színházak éjszakája hivatalos afterpartyját is.

A Színházak éjszakáján részt vesz az Átrium Film-Színház, a Bárka Színház, a Bethlen Téri Színház, a Budapest Bábszínház, a Budapesti Operettszínház, a Centrál Színház, a Dumaszínház, a Játékszín, a Jurányi Inkubátorház, a Karinthy Színház, a Katona József Színház, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, a Magyar Színház, a MU Színház, a Nemzeti Színház, a Magyar Állami Operaház, az Örkény István Színház, a Pinceszínház, a Radnóti Miklós Színház, a Rózsavölgyi Szalon, a Stúdió K Színház, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad), a Szkéné Színház, a Thália Színház, a Trafó Kortárs Művészetek Háza, az Újszínház és a Vígszínház.

A rendezvény részletes programja a www.szinhazakejszakaja.hu oldalon olvasható.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.