Évad

Zsúfolt programja lesz a Szegedi Kortárs Balettnek

Az évad augusztus 27-én kezdődött. A korai indulás oka, hogy rögtön egy mexikói felkérésnek tesznek eleget.

2014.09.19 23:30MTI
Forrás: youtube.com

Egy mexikói körutazással kezdi az évadot a Szegedi Kortárs Balett, majd egy nagyszabású produkciót állít színpadra József legendája címmel a budapesti Művészetek Palotájában (MÜPA) - mondta el pénteken a következő időszakról a társulat igazgatója.

Pataki András kifejtette: az évad augusztus 27-én kezdődött. A korai indulás oka, hogy rögtön egy mexikói felkérésnek tesznek eleget. 2006-ban jártak először Mexikóban. Idénre visszahívták őket, és a tamaulipas-i fesztiválon két hét alatt több városban adják elő a Testek filozófiája és a Stabat Mater című produkciójukat.

Hazatérve október közepén rögtön munkához látnak, hiszen a Művészetek Palotája (Müpa) felkérését kell teljesíteni. Hármas együttműködésben, a Müpa mellett a Nemzeti Filharmonikusokkal közösen, a Richard Strauss-év alkalmából a szerző József legendája című alkotását mutatják majd be november 12-én. A műben negyven megírt szerep van, és bár lesznek szerepösszevonások, még így is ki kell egészíteni a társulatot a Táncművészeti Főiskola végzős növendékeivel - mondta az igazgató.

A szegedi feladatokról kifejtette: megszokott, hogy a Szegedi Nemzeti Színházban két bemutatót tartanak. A különlegesség, hogy az elsőt csak januárban, hiszen az őszi programok miatt nagy a leterheltség. Elsőként január 16-án a Kisszínházban Alexander Balanescu Insomnia című művét láthatja a közönség Juronics Tamás koreográfiájával. A tervek szerint a Nemzeti Táncszínházzal koprodukcióban készülő előadást a közönség Budapesten is láthatja majd a szegedi bemutató után. Tárgyalások folynak arról, hogy a Balanescu-kvartettet is elhozzák, és élő zenére táncol a társulat.

A másik nagy produkció a Hollerung Gábor vezette Budafoki Dohnányi Zenekarral készül. A Catulli Carmina című előadást a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében mutatják be április 12-én, majd 17-én a Szegedi Nemzeti Színházban a Szegedi Szimfonikusokkal a Daphnis és Cloéval párban.

"Tehát nagy és szép feladataink vannak, bizakodva állunk az évad elé" - fogalmazott.

A két új bemutató mellett egyébként 8 program van repertoáron - tette hozzá Pataki András.

Hozzátette: az együttes a közelmúltban részt vett Európa legjelentősebb táncszakmai seregszemléjén, a düsseldorfi Nemzetközi Táncvásáron. Itt a világ táncéletéből 130 standon 40 országból, 400 táncegyüttes jelent meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.