Három hónapon át

Holland kulturális programok Magyarországon

DACS - Hollandia, királyság! címmel kulturális programsorozat indul kedden. A nyugat-európai országot bemutató rendezvények csaknem három hónapon át zajlanak Budapesten és néhány vidéki településen.

2014.09.17 03:30MTI
freedigitalphotos.net/adamr

"Célunk, hogy Hollandiát sokszínű kulturális események tükrében, új nézőpontból mutassuk be Magyarországnak. A DACS olyan holland értékek mentén szerveződik egésszé, mint a nyitottság, a fenntarthatóság, az együttműködés és a megújulás" - mondta Gajus Scheltema budapesti nagykövet a keddi budapesti sajtótájékoztatón.

A misszióvezető kitért arra, hogy a DACS-on fontos történelmi, társadalmi témák is megjelennek, mások mellett az emlékezetpolitika, a holokauszt. Az eseményfolyam a főváros több helyszínén, például a Trafóban, az A38 hajón és a BMC-ben jelentkezik programokkal, de Pécs és Debrecen is kapcsolódik a programokhoz.

A DACS a klasszikus képzőművészettől a kortárs komolyzenén át a holland dizájn színtérig műfajok széles skáláját érinti. A nyitóprogram Michiel Borstlap világhírű dzsesszzongorista koncertje kedden este a BMC-ben. A billentyűs eddig több mint húsz saját lemezt készített, dolgozott együtt Bill Bruforddal és Pat Metheny-vel is.

A programsorozat talán legkiemelkedőbb eseménye a Szépművészeti Múzeumban október 30-tól látható Rembrandt és a holland arany évszázad festészete című megakiállítás. Gajus Scheltema kiemelte, hogy a csaknem száz művész több mint 170 alkotását felvonultató tárlaton Rembrandt húsz, Vermeer három remekműve lesz látható.

Ember Ildikó, a kiállítás kurátora elmondta, hogy a Szépművészet gazdag holland gyűjteményének negyven alkotása mellé több mint 130 érkezik magán- és közgyűjteményekből, köztük Párizsból, Stockholmból, Firenzéből a 17. századi holland alkotókat bemutató tárlatra.

"Gazdag és újszerű korszaka volt ez az európai festészetnek. Ekkor már nem az egyház és az udvar a művészet támogatója, hanem a polgárság, így megváltozik a művészet tárgya is, a történeti képek mellett megjelennek a portrék, a tájképek, a csendéletek és az életképek" - mondta a kurátor. A kiállításhoz kapcsolódik egy Tapintható Tárlat, amely a vakok számára teszi elérhetővé az alkotásokat.

A DACS részeként Hollandia a Design Hét Budapest díszvendége. Osvárt Judit projektvezető arról beszélt, hogy a Design Hét történetében Hollandia a negyedik díszvendég, és a 220 program húsz százaléka kapcsolódik hozzá október 3. és 12. között.

Az Átvitt értelem című hét középpontjában a divat, az építészet, az urbanizáció és a formatervezés áll. Lesz dizájnbútor- és divatbemutató, a holland gasztronómiához is kapcsolódnak, a Várkert Bazárban a Rotterdam Design Prize-ból tekinthető meg válogatás.

A Design Hét Budapest egyik sztárelőadója Jurgen Bey, a munkáiban az intellektuális teljesítményt, a kézműves technikák iránti figyelmet, a társadalmi elkötelezettséget és az iparági professzionalizmust egyesítő Makkink Bey iroda alapítója.

A DACS budapesti programjainak kiemelt helyszíne a Trafó. Barda Beáta művészeti vezető beszámolt többek között arról, hogy szerdától a hétvégéig láthatók Vincent de Rooij színész, tárgy- és videoművész Lakatos Csilla táncossal, illetve Daan Mathot zenésszel közös előadásai, október 29-én a PIPS:lab interaktív digitális színházi performansza, a Diespace 3.0 a nézők aktív részvételével, november 5-én pedig Jefta van Dinther Grind című előadása a különböző nézői reakciók megfigyelésére.

A DACS-on látható lesz Lotte van den Berg vizuális művész projektje, a Building Conversation. Október 26-án nyílik és jövő februárig tekinthető meg Erwin Olaf holland sztárfotós tárlata a debreceni MODEM-ben. Bencsik Barnabás, a Kortárs Képzőművészeti Exportiroda (ACAX) vezetője, művészettörténész kiemelte: az életműkiállítás bemutatja a több műfajban is utazó művész karakteres, kifinomult, provokatív világát.

A DACS zenei programjából kiemelkedik még a Holland Baroque Society fellépése a Zeneakadémián szeptember 21-én, Michel van der Aa kortárs zeneszerző koncertje és közönségtalálkozója (október 28., 29.), valamint Steve Rachmad techno producer, dj estje az A38-on szeptember 20-án.

A rendezvénysorozat része az amszterdami székhelyű World Press Photo hagyományos kiállítása a Néprajzi Múzeumban szeptember 26-tól egy hónapon át.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.