Márciusban indult

Jó ütemben halad a veszprémi állatkert 1,2 milliárdos fejlesztése

Az öt lámának otthont adó kifutót már idén júliusban átadták, hátra van még az elefántház, a vizes élővilágot bemutató medencék, valamint a lelátó, az orrszarvúház és a madárröpde befejezése, mely a következő év nyarára várható.

2014.08.28 12:07MTI
freedigitalphotos.net/Moggara12

Jó ütemben halad a veszprémi állatkert eddigi legnagyobb arányú fejlesztése, amely 1,2 milliárd forintból valósul meg – mondta el az intézmény vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján a megyeszékhelyen.

Az Európai Unió és a magyar állam által nyújtott 1, 2 milliárd forint értékű támogatásnak köszönhetően 2014 márciusában indult meg a munka – fogalmazott Török László.

Az igazgató kiemelte: az öt lámának otthont adó kifutót már idén júliusban átadták, hátra van még az elefántház, a vizes élővilágot bemutató medencék, valamint a lelátó, az orrszarvúház és a madárröpde befejezése, mely a következő év nyarára várható.

A fejlesztés egy-egy eleméről szólva Török László elmondta: a madárröpde hazánkban egyedülálló, hiszen 5 ezer négyzetméteres, 15 méter belmagasságú lesz a komplexum, amelyben többek között flamingók, íbiszek, pelikánok élnek majd.

Hozzátette: fókák és pingvinek kapnak majd otthont az állatkert másik új létesítményében, ahol a látogatókat látványetetéssel szórakoztatják, sőt a víz alatti élet is figyelemmel kísérhető lesz egy üvegfalon keresztül.

A most épülő 1100 négyzetméteres elefántházba a tervek szerint 3-4 lakó költözik majd be, akik már jövő tavasszal megérkeznek – mondta az igazgató, hozzátéve, hogy az orrszarvú család egy 550 négyzetméteres létesítményben kap majd új otthont.

Török László hangsúlyozta, hogy a fejlesztés többek között a szezon meghosszabbítását célozza, hiszen az állatok új otthonaikban a téli időszakban is látogathatók. Porga Gyula polgármester hangsúlyozta, hogy a fejlesztéstől az évi 250 ezres látogatószám növekedését és a helyi gazdaság élénkítését várja.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.