Hej, de ladikom, de ladikom!

Keresik a Tisza szociográfiai kultúrkincseit - ladikjait

Keressük a Tisza vízrendszerének legszebb ladikját! elnevezéssel indult akció Mezőtúrról azzal a szándékkal, hogy felkutassák a folyókon közlekedő, szociográfiai kultúrkincsnek számító, hagyományos építésű vízi járműveket.

2014.08.28 02:30MTI

2015. március 15-ig bárki nevezhet saját régi, felújított vagy új építésű ladikjával, amely megfelel a hagyományos, magyar Tisza-vidéki hajóépítési hagyományoknak. A tervek szerint a beérkező pályaművekből, vagyis a gazdájuk által legszebbnek tartott tiszai, Berettyó menti kőris ladikok fotóiból kiállítást is rendeznek.

A ladik jellemzői: kisebb, lapos fenekű vízi jármű; egy-két személyes, folyón vagy tavon használt csónak, amely alig billeg, és nagyobb terheket is szállíthatnak rajta.

A legszebb ladik díja egy félmillió forint értékű csónakmotor lesz, de a további öt helyezett is komoly díjakra számíthat.

A fővédnöki szerepet Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter vállalta, támogatója egy-egy gépkocsikat, illetve csónakmotorokat forgalmazó cég, az első díjat az utóbbi ajánlotta fel - mondta el a szintén védnöki teendőket ellátó Herczeg Zsolt mezőtúri polgármester az MTI-nek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.