Augusztus 20.

Magyar állami ktitüntetéseket adtak át Kárpátalján

"Az Ukrajnában élő magyarság kiemelkedő helyet foglal el a magyar nemzetpolitikai stratégiában, ezért a magyar kormány minél több olyan fejlesztésből kíván részt vállalni, amely a kárpátaljai magyarság életét hivatott megkönnyíteni."

2014.08.19 02:30MTI
freedigitalphotos.net/adamr

A kárpátaljai magyar oktatási, tudományos és gazdasági élet kiemelkedő teljesítményt nyújtó képviselőinek adott át állami kitüntetéseket a nemzeti ünnep alkalmából, valamint a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) vezetésével tárgyalt hétfőn Ungváron Potápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetstratégiáért felelős államtitkára.

Az ungvári magyar főkonzulátuson tartott Szent István-napi megemlékezésen elmondott ünnepi beszédében Potápi Árpád hangsúlyozta: az Ukrajnában élő magyarság kiemelkedő helyet foglal el a magyar nemzetpolitikai stratégiában, ezért a magyar kormány minél több olyan fejlesztésből kíván részt vállalni, amely a kárpátaljai magyarság életét hivatott megkönnyíteni.

Ennek példája a Keleti Partnerség Program, amelynek keretében Magyarország és Ukrajna anyagi támogatásával, együttműködésével már eddig is számos magyar oktatási, kulturális és szociális intézményt sikerült felújítani és fejleszteni Kárpátalján – tette hozzá.

Az államtitkár arról biztosította hallgatóságát, hogy Magyarország és kormánya minden rendelkezésére álló eszközzel segíti a kárpátaljai és a többi, anyaországon kívül élő magyar közösség boldogulását és gyarapodását. Egymással összefogva, közös erőfeszítéssel tudjuk a magyarságot sikeressé tenni az új évezredben a Kárpát-medencében – emelte ki a politikus.

Az államtitkár beszédében részvétét fejezte ki a kelet-ukrajnai harcokban elhunytak családjainak és hozzátartozóinak.

Potápi Árpád az ünnepségen – Áder János köztársasági elnök nevében – a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést nyújtotta át Csernicskó Istvánnak, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola főigazgató-helyettesének a kárpátaljai magyarság nyelvhasználatának kutatásával és anyanyelvének megőrzésével, fejlesztésével kapcsolatban kifejtett munkásságáért, Lengyel Zoltánnak, Munkács polgármesterének városfejlesztő munkásságáért, a helyi magyar oktatási intézmények és magyar szervezetek támogatásáért, valamint a munkácsi vár magyar történelmi emlékeinek megőrzése érdekében kifejtett tevékenységéért, Nagy Sándornak, a Csongori Általános Iskola igazgatójának oktatói, nevelői munkásságáért és a kárpátaljai magyarság érdekében végzett közéleti tevékenységének elismeréseként.

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült Vidnyánszky Éva nyugalmazott pedagógus a kárpátaljai magyar oktatás és nevelés terén végzett pedagógusi tevékenysége, valamint a kárpátaljai magyar gyermekszínjátszás terén végzett elkötelezett és eredményes, több évtizedes munkája elismeréseként, Virág László üzletember, a KMKSZ alapító tagja a kárpátaljai régió és a helyi vállalkozások fejlesztése, valamint a kárpátaljai magyarság érdekében végzett kimagasló tevékenységéért.

Spenik Ottó, az Ukrán Tudományos Akadémia Ungvári Elektronfizikai Kutatóintézetének igazgatója a fizika terén végzett kiemelkedő színvonalú és nemzetközileg is jelentős kutatómunkája, valamint a kárpátaljai magyar tudományos élet és a magyar nyelvű egyetemi oktatás érdekében végzett tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vehette át.

A KMKSZ vezetővel folytatott megbeszéléséről Potápi Árpád az MTI-nek elmondta: a magyar szervezet meghívásának eleget téve látogatott Kárpátaljára, és a találkozó során a helyi magyarság helyzetét tekintették át. Mint mondta, jelenleg a határon túli magyar közösségek közül a kárpátaljai magyarság van a legnehezebb helyzetben az ukrajnai fejlemények miatt.

Biztosította vendéglátóit, hogy Magyarország, a magyar kormány odafigyel a kárpátaljai magyarságra, szoros figyelemmel kíséri mind a kárpátaljai, mind az ukrajnai eseményeket, és abban érdekelt, hogy a kelet-ukrajnai konfliktus minél hamarabb békés úton rendeződjön.

„A kárpátaljai magyar embereknek érezniük kell, hogy Magyarország ott áll a hátuk mögött, folyamatosan támogatja őket. A személyes jelenlétemmel is ezt az érzést kívántam erősíteni” – mondta az államtitkár.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.