Mi vagyunk Európa!

Ősszel is lesznek EU-s iskolanapok a középiskolákban

A tavaszi félévben 13 helyszínen közel 7000 diák és 600 pedagógus vett részt az Európai Unióhoz kapcsolódó iskolanapokon. Magyarországon eddig még nem sikerült ennyi középiskolást bevonni EU-s programba.

2014.08.17 05:30ma.hu
Fotó: Facebook/Mi vagyunk Európa

A Mi vagyunk Európa! program részeként szeptembertől folytatódnak az EU-s iskolanapok az ország számos középiskolájában.

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete, az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája és a Külgazdasági és Külügyminisztérium együttműködésében, az Európai Unió finanszírozásában megvalósuló sorozat 2014 tavaszán indult. A program célja, hogy könnyed, játékos formában ismertesse meg a középiskolásokkal az Európai Unió működését és az EU nyújtotta lehetőségeket.

Az országosan összesen 30 iskolanap jelentős részét hátrányos helyzetű kistérségekben tartják meg.

A tavaszi félévben a rendezvénysorozat ellátogatott már többek között a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumba, a balassagyarmati Szondi György Szakközépiskolába, Hajdúböszörménybe a Veress Ferenc Szakképző Iskolába és Mohácsra a Kisfaludy Károly Gimnáziumba. Az őszi félévben még 17 iskola vehet részt a programban, például a barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium, a kadarkúti Jálics Ernő Általános, Szakképző, Alapfokú Művészeti és Szakiskola, a ráckevei Ady Endre Gimnázium, és az újszászi Rózsa Imre Középiskola és Kollégium is.

Az iskolanapokon érdekes és izgalmas játékok várják a diákokat, akik szórakozás közben szerezhetnek ismereteket az EU-ról. A változatos feladatcsoportok egyszerre igényelnek elméleti tudást és ügyességet. Az eddigi iskolanapokon a diákok azokat a feladatokat kedvelték leginkább, ahol képeket A projekt az Európai Bizottság, a Külügyminisztérium és az Európai Parlament kezdeményezésére, az Európai Unió finanszírozásával valósul meg. - az egyes tagországok és tagjelöltek nevezetességeit, zászlóit -, vagy pedig hangokat - nyelveket, himnuszokat - kellett felismerniük. A legtöbb iskolában külön készültek teremdíszítéssel, táncokkal, plakátokkal, nemzeti ételekkel. A versenyeket a diákok és tanáraik komolyan vették, és előre felkészültek a különböző EU-s témákból, például környezetvédelemből, gasztronómiából, földrajzból vagy a nemzetek népviseleteiből.

Az iskolanapokon helyezést elért csapatok értékes jutalmakat kapnak. A győztesek budapesti osztálykirándulást nyernek, amelynek során felkeresik a Millenáris Parkban található uniós kulturális központot, az Európa Pontot is. A programban részt vevő iskolák 100 ezer forintos vásárlási utalványban részesülnek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.