Jászkun emléknap

Nagykunsági kulturális fesztivál Karcagon

Annak köszöntésére rendeznek meg Karcagon, hogy az idei évet a nagykunok, a kiskunok és a jászok kései utódai ünnepi évként jegyzik.

2014.08.16 05:30MTI
Forrás: Wikipedia

Dobos László polgármester az eseménysorozat megnyitója alkalmából elmondta, hogy a fesztiválon konferenciát, több könyvbemutatót, kiállítást, aratófelvonulást, valamint szórakoztató műsorokat rendeznek.

Pénteken a Hármas Kerület - a Jászság, a Nagykunság és a Kiskunság - hímzés- és csipkekultúráját bemutató, kiállítással egybekötött szakmai konferenciát tartottak az Ifjúsági Házban. Az előadásokon többek között a kun hímzést, a jász hímzést és a nagykunsági csipkeverést ismertették meg az érdeklődőkkel.

Szombaton Erdélyen innen, Alföldön túl - a Fekete-Körös völgye a századfordulón címmel nyílik időszaki tárlat Györffy István néprajztudós születésének 130. évfordulója tiszteletére a nevét viselő karcagi múzeumban.

A könyvbemutatókon szombaton Körmendi Lajos, a fiatalon elhunyt karcagi író világát idézik fel, a Csokonai könyvtárban pedig bemutatják a Jászkunság című évkönyvet. Két nappal később Abulkászim Manszúr Firdauszínak, Irán nemzeti költőjének Sáhnáme - A Királyok könyve című művéből hangzanak el részletek, perzsa költők verseit szavalják, majd Lovász Irén előadói estjén ősi népi magyar, székely, csángó és perzsa énekek csendülnek fel.

Kedden, az ünnep előestéjén egy ritkaságnak számító képzőművészeti esemény, a Bráda művészcsalád kiállítása következik, amelyen a karcagi születésű Bráda Tibor Munkácsy-díjas festőművész mellett felesége, Deák Ilona festőművész és két lánya, a textiltervező Judit és a keramikus Enikő alkotásait teszik közszemlére a Déryné Kulturális Központban.

A hagyományos aratóbálra szombaton, az aratófelvonulásra pedig Szent István napján, szerdán kerül sor.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.