Jön a Dumapárbaj

Mozivásznon csapnak össze a Dumaszínház nevettetői

Dumapárbaj címmel augusztus elején kezdik el forgatni a Dumaszínház két ismert tagjának főszereplésével készülő mozifilmet, amelyben Hadházi László Karinthy-gyűrű díjas humorista és Kiss Ádám, a Dumaszínház legfiatalabb tagja kel versenyre egymással a vásznon.

2014.08.08 16:58MTI
freedigitalphotos.net/worradmu

A Paczolay Béla rendezésében készülő játékfilmnek a filmalap döntőbizottsága 267 millió forint gyártási támogatást szavazott meg - közölte pénteken az MTI-vel a Magyar Nemzeti Filmalap.

A Kalandorok és a Bányató című filmekkel sikereket elért Paczolay Béla mozijában a veterán humoristát minden nap körülrajongják, ám egy napon egy fiatal trónkövetelő lép a színpadra.

A kérdés az, hogyan védheti meg a helyét a tehetséges ifjú kihívóval szemben és ezért mi mindenre képes. A vígjáték producere Hutlassa Tamás, operatőre Szatmári Péter lesz, a forgatókönyvet Sallai Ervinnel közösen Lengyel Balázs és Lovas Balázs jegyzi.

A két humorista mellett a főbb szerepekben Eszenyi Enikő, Gubik Ági, Jordán Adél, Vajdai Vilmos lesz látható, de feltűnik majd Kamarás Iván és Kovács Lajos is.

A Dumapárbaj forgatása augusztus 11-én kezdődik és szeptember közepéig tart Budapesten. A bemutatót decemberre tervezik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.