Programajánló

Indul a két estés Budavári Palotakoncert

A Vadász Dániel és Nacsa Olivér által 2013-ban alapított operett-gála idén kiegészítő rendezvényekkel is várja az érdeklődőket.

2014.08.08 08:28MTI

Idén két estén át szólnak az operettek a Duna fölött: a második alkalommal megrendezett Budavári Palotakoncert ma és holnap este neves fellépőkkel és népszerű operett-részletekkel várja vendégeit a Oroszlános udvarban.

A Budapesti Operettszínház idén is a kezdeményezés mellé állt, az esteken 15 szólista, 20 tagú balettkar és a teátrum 50 tagú szimfonikus zenekara lép fel Makláry László vezényletével, az operettszínház főigazgatója, Kerényi Miklós Gábor látványos rendezésében. A pirotechnikai elemekkel tarkított előadások műsorvezetője a Verebes Linda-Pindroch Csaba színészházaspár lesz - írták a szervezők korábbi közleményükben.

A közmédia által is rögzített műsorban olyan remekművek részletei lesznek láthatók-hallhatók, mint a Marica grófnő, a Csárdáskirálynő, a Mária főhadnagy, a Cirkuszhercegnő, A víg özvegy, a Leányvásár, a Mágnás Miska, a Luxemburg grófja, a Viktória, A mosoly országa és a Cigányszerelem.

A Vadász Dániel és Nacsa Olivér által 2013-ban alapított operett-gála idén kiegészítő rendezvényekkel is várja az érdeklődőket. Szombaton délután kötetlen, zenés beszélgetést tartanak az operett műfaját jól ismerő külföldi és magyar színházi szakemberek részvételével, majd zenés kvízjátékot rendeznek értékes nyereményekkel.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.