Vár a Budai Vár

Csak 18 éven felülieknek - Elindult a Hungarikum Hétvége

Megnyitotta kapuit az első Hungarikum Hétvége, ahol olyan különlegességek is megtalálhatók, amelyeket csak 18 év feletti látogatóknak ajánlanak a szervezők.

2014.07.24 22:25ma.hu
Fotó: hungarikum.hu

A 60 fokos pálinkafagylalt mellett paprikából is készült hűsítő édesség. A megnyitón részt vett a rendezvény fővédnöke, Fazekas Sándor Földművelésügyi Miniszter is, aki egy 100 éves szódakészítő géppel készítette el a Hungarikum Hétvége első pohár szódáját. A megnyitón elkészült a 41 hungarikum közös fotója, amelyet a Kürt Zrt. szakértőinek segítségével gyújtottak fel és dobtak vízbe. Az adattárolón lévő digitális fotót a Kürt Zrt. szakemberei próblják megmenti a hétvégén.

Elégették, majd vízbe dobták azt az adattárolót, amelyen a 41 hungarikumot ábrázoló digitális fotó volt a Hungarikum Hétvége megnyitóján. A képet vasárnapra menti meg a Kürt Zrt., amelynek módszere szintén hungarikum. A hétvégén fellépnek a Fölszálott a Páva résztvevői, néptánccsoportok, a Budapesti Operettszínház művészei, vlamint a 100 tagú Cigányzenekar.

Ezen felül lesz barackpálinkás és paprikás fagyi, 100 éves szikvízkészítő gép, Oszvald Marika, Peller Károly, operett, táncház és solymász bemutatók is színesítik az első Hungarikum Hétvége programját július 24-27. között. Színes programokkal, divatbemutatókkal táncos zenés produkciókkal, különleges gasztronómiai ínyencségekkel is készülnek a szervezők az első Hugarikum Hétvégére.

A színpadi programok mellett számos helyen kóstolhatunk borokat és hungarikum étkeket, megismerkedhetünk a solymászat rejtelmeivel és divatbemutatók keretében láthatjuk majd a matyó és a kalocsai népművészet remekeit is. A rendezvény illeszkedik ahhoz a Földművelésügyi Minisztérium által is támogatott kampányhoz, amely a hungarikumokat mutatja be.

„A rendezvény fő célja, hogy hozzájáruljon a magyar öntudaterősödéséhez, értékalapú nemzettudatot segítsen kialakítani, megismertesse a hungarikumokat a magyarokkal és járuljon hozzá a büszkeség érzetének kialulásához, illetve segítse az országimázs erősödését a Magyarországra látogató turisták körében” – emelte ki Pap Krisztián, a Magyar Ízek Alapítvány alapítója.

„A rendezvény másik célja, hogy a turisták is ismerjék meg értékeinket. Ehhez egy olyan időszakot választottak a szervezők, amikor jelentős számú turista látogat az országba" - tette hozzá Pap Krisztián.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.