Egyre több a zarándok

Felújítják a csicsói búcsújáró templomot

Kívül-belül megújul a Tolna megyei Hőgyész külterületén álló csicsói templom, amely évszázadok óta Segítő Szűz Mária búcsújáró helye.

2014.07.19 22:30MTI
Forrás: Wikipedia

Az épületet közel nyolcmillió forintos vidékfejlesztési, és a pécsi egyházmegye kétmillió forintos támogatásából újítják fel, a munka a tervek szerint július végére befejeződik - mondta Maráth Józsefné, a Hőgyészi Értékőrző Egyesület elnöke az MTI-nek.

A barokk stílusú templomot 1745-ben Anton Mercy d'Agentean földbirtokos építtette a Szentháromság és Segítő Szűz Mária tiszteletére. A templomban elhelyezett Mária-kegyképet a 18. század elején betelepített németek hagyománya szerint még az óhazából hozták magukkal.

A zarándokhely fő búcsúünnepe a pünkösd utáni Szentháromság vasárnapja, amely egykor inkább a magyarságnak volt hagyományos búcsús napja, illetve a szeptember 8-ai Mária-naphoz közel eső vasárnap, amelyet jellemzően a vidék német lakói tartottak meg.

Az egyesület elnöke szerint az utóbbi években nőtt az érdeklődés a zarándokhely iránt, a templomot a búcsúnapokon mintegy kétszáz hívő keresi fel.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.