Balla Demeter és Mandur László

Szólamok a Próféta Galériában: fotók folytatnak párbeszédet

Lényeges volt, hogy az alkotók legjobb képei kerüljenek ki a kiállítótér falaira és hogy a két nagyon eltérő vérmérsékletű fotós alkotásai párbeszédet folytassanak egymással.

2014.04.25 00:30MTI

Balla Demeter Kossuth-díjas fotográfusnak és Mandur Lászlónak, az Országgyűlés volt elnökének az elmúlt hat évben készült felvételeit mutatja be az a kiállítás, amely Szólamok címmel csütörtökön nyílt meg a Próféta Galériában Budapesten.

Kincses Károly fotómuzeológus, a kiállítás kurátora a megnyitón elmondta: negyven éve ismeri és tiszteli az igazáért kiálló művészt, Balla Demetert. Felidézte, hogy a békásmegyeri evangélikus templomban mintegy három hónappal ezelőtt már nyílt egy kiállítás, az ott bemutatott képek a Próféta Galéria külső nagy termében láthatóak a mostani tárlaton.

Kincses Károly azt is elmondta, hogy a két alkotó több mint ezer képéből három szempont alapján válogatta ki a tárlat anyagát. Lényeges volt, hogy az alkotók legjobb képei kerüljenek ki a kiállítótér falaira és hogy a két nagyon eltérő vérmérsékletű fotós alkotásai párbeszédet folytassanak egymással. A harmadik szempont pedig az volt, hogy a galéria nagy külső termével és a két kisebb belső terével is összhangban működjön a képek elrendezése.

Simkó János, a galéria kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta: a két alkotó korábban már egymásra talált mint mester és tanítványa. Balla Demeter személye a magyar fotóművészetben megkerülhetetlen, Mandur Lászlóról pedig köztudott, hogy politikus volt, miközben kitűnő képeket készít.

A kiállított fotókon - két különböző látásmódon keresztül - hasonló témák jelennek. Mandur László A szerelem című felvétele reflektál Balla Demeter Ádám és Éva című fotójára, amelyen idős, kétségbeesett emberek egy öreg tölgyfának támaszkodnak. Példaként említette még a Titanic-képeket, amelyek közül Balla Demeter képén például egy gyerek elvesztett és elsüllyedt babája látható a tenger mélyén, Mandur László sorozata pedig a rémülethez és iszonyhoz kapcsolódik.

A tárlaton Balla Demeter több csendéletet is bemutat, köztük a Virágok anyámnak című felvételét, amelyen röntgenképként egy kéz jelenik meg csontokkal, a háttérben pedig egy halvány csokor látható.

Mandur László képei, fotóriportjai a 90-es évek elejétől napilapokban (Mai Nap, Magyar Nemzet), magazinokban (Kapcsolat, MIX) és műsorfüzetekben (Madách Színház, Művészetek Palotája) jelentek meg. Az Magyar Távirati Iroda (MTI) Fotós Szem című kiadványában képei mellett életútját és munkásságát is bemutatták, fotóriporterekről készült sorozata az MTI archívumának része. Eddig 28 önálló és két csoportos kiállítás fűződik a nevéhez. Első fotóalbuma, egy kis Vas megyei falu, Döröske életét megörökítő képregénye 2011 tavaszán jelent meg.

Balla Demeter Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotóművész 1957 óta dolgozik képeslapoknak. Az 1960-as években a Stern című lap tette világhírűvé, amely közölte képeit, majd Mihail Romm szovjet filmrendező a Hétköznapi fasizmus című filmjével, amelynek a középpontjában szerepelt a Sternben megjelent felvétele. Képeivel számos nemzetközi kiállításon nyert díjat. 2004-ben Kossuth-díjat kapott négy évtizedes, kiemelkedően magas színvonalú, a magyar fotográfiát gazdagító munkásságáért. Számos kiállítás és több könyv is fűződik a nevéhez.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.