És mennyien nézték végig?

Több mint másfél millióan néztek bele a Fölszállott a páva döntőjébe

A szombati döntőre több mint 125 ezer szavazat érkezett a nézőktől, a közönségkedvenc Vaszi Leventére ezen belül 45 345.

2014.04.23 00:30MTI
A kép a műsor Facebook-oldaláról származik

A felmérések szerint 1 millió 562 ezer fő, azaz a teljes lakosság 17,3 százaléka nézett bele legalább egy percre a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató verseny szombati döntőjébe, amelyet a közmédia három csatornája, az M1, a Duna TV és a Duna World is élőben közvetített.

A közel két és fél órás döntőnek a három csatornán együtt 457 ezres nézettsége volt a teljes népesség körében, amivel a finálé az idei széria legnézettebb részének számít - derül ki a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) keddi közleményéből.

A szombati döntőre több mint 125 ezer szavazat érkezett a nézőktől, a közönségkedvenc Vaszi Leventére ezen belül 45 345, amivel magasan győzött. Harminc különböző országból szavaztak a tévénézők, köztük Ausztráliából, Egyiptomból, Izlandról, Jordániából és az Egyesült Államokból is.

A Nielsen Közönségmérés szerint a Fölszállott a páva idei szériájának január 11-i indulása óta a műsor valamelyik adására vagy annak ismétlésére a három közszolgálati tévéadón összesen több mint 4 millióan kapcsoltak oda (4 millió 96 ezer fő), ami a teljes lakosság 45,3 százaléka. A 2012-es szériához képest idén az élő adások átlagos nézettsége 30 százalékkal magasabb volt.

Az MTVA szerint az adatok azt igazolják, hogy a Fölszállott a pávának létjogosultsága van a közmédia csatornáin, a magyar néptáncra, népzenére nagy igény mutatkozik.

Az MTVA és a Hagyományok Háza közös műsorában jövőre gyerekek versengenek, az idei évad legjobb produkcióiból pedig hamarosan válogatás-CD jelenik meg.

A műsorról további részletek a www.mediaklikk.hu/pava oldalon, valamint a hivatalos Facebook-oldalon (www.facebook.com/folszallottapava) érhetők el.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.