90 éves

Gera Zoltánt választották a nemzet színészének

"Hálás vagyok kollégáimnak a megbecsülésért, amely egy olyan életút végén következett be, amelynek az eleje nagyon rögös volt".

2014.04.22 19:53MTI
Forrás: youtube.com

Gera Zoltán Kossuth-díjas színművészt, érdemes és kiváló művészt választották kedden a nemzet színészei közé a közelmúltban elhunyt Szabó Gyula helyére. Gera Zoltán örömmel és hálával fogadta kollégái döntését.

Gera Zoltán az MTI-nek elmondta: kimondhatatlan öröm a cím elnyerése, szívet melengető érzés számára kollégái megbecsülése. "90 éves vagyok, és nehezen tudom kifejezni az örömömet" - tette hozzá a színművész.

"Hálás vagyok kollégáimnak a megbecsülésért, amely egy olyan életút végén következett be, amelynek az eleje nagyon rögös volt" - fogalmazott.

Felidézte: a színművészeti főiskola elvégzése után évekig a Magyar Néphadsereg Színházánál csupán statisztált, epizódszerepeket játszott.

"Az öröm is sújtó erővel tud rendelkezni, nemcsak a gyász és a bánat. De ez a döntés felemel, nagyon szépen köszönöm a kollégáimnak" - mondta Gera Zoltán.

Elmondta: a hírrel Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója hívta fel délután, és gratulált elsőként a cím elnyeréséhez, ám hamarosan újra csöngött a telefon, Haumann Péter fejezte ki jókívánságait.

A választást hagyományosan a Nemzeti Színházban tartották, ahol a Nemzet Színésze címet viselő művészek döntöttek arról, hogy az április 4-én elhunyt Szabó Gyula helyére Gera Zoltán kerül a testületbe.

A színház közleménye szerint kedden délután sorban érkeztek a Nemzeti Színházba a nemzet színészei: Tordy Géza, Bodrogi Gyula, Máthé Erzsi, Haumann Péter, Törőcsik Mari, Molnár Piroska és Avar István foglalták el helyeiket a titkos tanácskozáson. Psota Irén, Berek Kati, Király Levente és Sztankay István telefonon adták le voksaikat.

Fél négykor Vidnyánszky Attila köszöntötte az egybegyűlteket. Csaknem egy óra múlva született meg az egyhangú döntés.

A Nemzet Színésze címet a nemzeti színjátszás élő művészei közül azok kaphatják meg, akik a magyar nyelv ápolása, a nemzeti irodalom tolmácsolása, a magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése során kimagasló érdemeket szereztek. A címet első ízben 2000. augusztus 22-én adták át, az a halálig szól, egyszerre legfeljebb tizenketten viselhetik, és életük végéig részesülnek a jelenleg havonta nettó 630 ezer forint juttatásban.

Ha a cím egy viselője elhalálozik, a megüresedett helyre a cím többi birtokosa egyhangú szavazással tehet javaslatot. A Nemzet Színésze cím annak adományozható, aki fő- vagy epizódszerepekben kimagasló teljesítményt nyújtott, betöltötte a 62. életévét, 40 évet a színészi pályán vagy legalább 20 évadot - évadonként legalább egy szerepben - a Nemzeti Színház színpadán töltött.

A nemzet színésze jelenleg Avar István (2001-től), Berek Kati (2000-től), Bodrogi Gyula (2007-től), Haumann Péter (2010-től), Király Levente (2006-tól), Máthé Erzsi (2000-től), Psota Irén (2000-től), Tordy Géza (2008-tól), Törőcsik Mari (2000-től), Molnár Piroska (2011-től), Sztankay István (2012-től) és Gera Zoltán (2014-től).

A cím korábbi birtokosai: Agárdy Gábor (2006-ban hunyt el), Bessenyei Ferenc (2004-ben hunyt el), Darvas Iván (2007-ben hunyt el), Garas Dezső (2011-ben hunyt el), Kállai Ferenc (2010-ben hunyt el), Lukács Margit (2002-ben hunyt el), Raksányi Gellért (2008-ban hunyt el), Sinkovits Imre (2001-ben hunyt el), Zenthe Ferenc (2006-ban hunyt el), Komlós Juci (2011-ben hunyt el), Szabó Gyula (2014-ben hunyt el).

Gera Zoltán 1923. augusztus 19-én született Szegeden. 1939-ben kezdett játszani a Belvárosi Színházban, majd 1940-ben Inke Rezső vándortársulatához került, de 1942-1944 között dolgozott Rév István bábszínházánál is. 1944-től Szegeden szerepelt, előbb a Városi Színház, majd az Ifjúsági Színház társulatában.

1950-ben diplomát szerzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ezután a Magyar Néphadsereg Színházához, illetve az eredeti nevét visszakapó Vígszínházhoz került. Az ötvenes évek végén Frau Palucca Európa-hírű táncintézményében pantomimet tanult, s pantomimcsoporttal aratott sikereket az Irodalmi, majd az Egyetemi Színpadon. 1964-ben angliai levelezése következményeként - államellenes izgatás címén - 9 hónapnyi börtönre ítélték. 1966-ban Szolnokon játszott, majd a Mikroszkóp Színpad tagja lett. 1980-87-ig a Mafilm színtársulatának művésze volt, ezután a Radnóti Miklós Színházban láthatta a közönség. 1992 óta szabadfoglalkozású.

Egyik kezdeményezője volt a Magyar Színészkamara létrehozásának. Anyanyelvi szinten beszél és olvas angolul, németül, franciául. Pályája során számos karakter- és epizódszerepet alakított, hihetetlen átéléssel. Első filmszerepét 1943-ban kapta, majd az 1950-es évek közepétől több mint száz filmben játszott kisebb-nagyobb epizódszerepet, szinte folyamatosan foglalkoztatták szinkronszínészként. Munkája elismeréseként 1985-ben Érdemes művész kitüntetést, 2002-ben a 33. Magyar Filmszemlén életműdíjat, 2004-ben kiváló művész címet kapott. 2012-ben a Magyar Érdemrend középkereszt a csillaggal polgári tagozata kitüntetést vehette át, 2013 márciusában pedig Kossuth-díjjal tüntették ki.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.