Húsvét

Kézműves foglalkozások, népi játékok Eszterházán

Idén is családi program lesz húsvét vasárnap a fertődi Esterházy-kastélyban, ami már többéves hagyomány.

2014.04.19 23:30MTI
Forrás: Wikipedia

Április 20-án délután az Esterházy-kastély parkjának szomszédságában található Pál-majorban kezdődnek a programok. Ez egykor a kishercegek játékmajorságaként működött, és ott tartották például a gyermeki fogatokhoz használt kecskéket. Állatok most nincsenek, de a növényritkaságokkal a húsvéti csokoládényuszik keresése közben megismerkedhetnek a gyerekek - ismertette Vörös Zsuzsanna, az Eszterháza Központ kulturális szervezője.

Közölte azt is, hogy vasárnap a kisvonattal be lehet majd járni a kastélyparkot. A Pálmaházban berendezett játszóház, a kézműves foglalkozások idén kiegészülnek egyes népi hagyományok - például vesszőzés és tojásdobás - felelevenítésével. A fiúknak locsolóvers-szavaló versenyt hirdettek, és a legjobbakat jutalmazzák.

Az elmúlt években több százan csatlakoztak a húsvét vasárnapi programokhoz az Esterházy-kastélyban, most is erre számítanak. A március 1-jétől működő új intézménynek, az Eszterháza Központnak ez lesz a szezonnyitó rendezvénye.

Vörös Zsuzsanna megemlítette azt is, hogy már javában készülnek a május végén kezdődő koncertfesztiválra, az Eszterházy Vigasságokra is, amelynek része lesz egy különleges herendi porcelánokat bemutató kiállítás is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.