Néptánc, minden mennyiségben

Ma van a Fölszállott a páva döntője

Ma tartják a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató döntőjét, amelyet az M1, a Duna és a Duna World is élőben közvetít.

2014.04.19 09:25MTI
Forrás: mediaklikk.hu

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza közös tehetségkutató műsorának döntőjébe a zsűri döntése alapján Kacsó Hanga Borbála, a Tokos Zenekar, az Alba Regia Táncegyüttes, Balogh Károly, Vaszi Levente, Kurdi Gábor, a Szinvavölgyi Néptáncműhely, Kaszai Lili és Fundák Kristóf jutott tovább, a nézőktől a Bekecs Néptáncegyüttes és a Cirkalom Táncegyüttes kapta a legtöbb szavazatot.

A zsűri elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, tagjai Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfus, Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes, Agócs Gergely néprajzkutató, zenész és Diószegi László, történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke.

Idén mind a négy kategória - az énekes szólisták és énekegyüttesek, a hangszeres szólisták és zenekarok, a szóló és páros táncosok, valamint a táncegyüttesek - győztesét az OTP Bank 2-2 millió forinttal, a közönségdíjas produkciót pedig az MTVA további 2 millióval jutalmazza. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma egy határon túli és egy hazai kisebbségi produkciónak ajánlott fel 2-2 millió forintot és az OTP Bank emellett összességében további 2 millió forinttal értékeli a 2014-es évad legkiemelkedőbb produkcióit.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.