A XVIII. század elején készült

Elárverezik Mussolini Amati-hegedűjét

Elárvereznek egy 18. század elején készült értékes Amati-hegedűt, amelyet egykor Benito Mussolini olasz fasiszta diktátor is birtokolt.

2014.04.11 13:53MTI
freedigitalphotos.net/ Danielle St. Pierre

A Bonhams aukciósház arra számít, hogy akár 150 ezer angol fontot (55 millió forint) is megadnak a hangszerért, amely a legendás cremonai hegedűkészítő Amati-dinasztia műhelyében készült az utolsó hangszerkészítő Amati, Hieronymus Amati idején.

Az aukciósház közleménye szerint a Londonban május 12-én kalapács alá kerülő hegedű egy ideig Mussolini birtokában volt, aki szenvedélyes hegedűs volt, és gyakran játszott duettett legkisebb gyermekével, Romanóval. A hangszerrel együtt jár egy fotó Mussoliniről, amint éppen egy Amatihoz hasonló hegedűn játszik.

Hieronymus Amati apja, Nicoló a történelem egyik leghíresebb hegedűkészítőjének számít, az ő műhelyében tanult többek közt Antonio Stradivari és Andrea Guarneri, a két másik nagy itáliai hegedűkészítő mester is.

A Bonhams szerint az árverésre kerülő hegedű "hangzásának szépségén kívül elbűvöl egy történelmi alakhoz való közvetlen kapcsolata által is".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.