József Attila születésnapja

Számos programmal ünneplik országszerte A költészet napját

Kőbányán mintegy ezer kisiskolás gyerek mondja el, majd jelnyelven adja elő József Attila Hull a levél a fáról című versét ma 11 óra 11 perckor.

2014.04.11 08:18MTI
Forrás: youtube.com

Ma van a költészet napja: József Attila születésnapjára emlékezve számos irodalmi, művészeti programot rendeznek. Lesz például Budapesten Versmaraton, Debrecenben most is megrendezik a költészeti fesztivált, Szentendrén pedig újra lesz Verskommandó.

A diákok is bekapcsolódhatnak az idei Versmaratonba, amelyen a költészet napja alkalmából mintegy 70 kortárs magyar költő olvassa fel verseit a Thália Színház Mikroszínpadán. A Magyar Rádió Nonprofit Zrt., a Magyar Napló Kiadó, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szervezésében megvalósuló egész napos Versmaratonon Az év versei 2014 című antológia szerzőit ismerheti meg a közönség. A költészet napjára kiadott kötetben a tavalyi év válogatása, 100 költő versei olvashatók. A "Személyesen a vers" szlogennel meghirdetett Versmaratonon mások mellett Juhász Ferencet, Ágh Istvánt, Czigány Györgyöt és Tóth Krisztinát, valamint verseiket ismerheti meg a közönség.

A Művészetek Palotájában Literárium extra címmel a 450 éve született William Shakespeare megzenésített szonettjei hangzanak el, amelyek központi témája a szerelem, a szókimondó szexualitás és mindaz, ami ezzel jár. A csapat - Márkus Albert mellett Dagadu Sena énekel, Gryllus Samu basszusgitározik és G. Szabó Hunor dobol - zenéjében keveredik a kortárs improvizatív zene, a dzsessz és a hiphop.

Kőbányán mintegy ezer kisiskolás gyerek mondja el, majd jelnyelven adja elő József Attila Hull a levél a fáról című versét ma 11 óra 11 perckor. A Takács Erika jeltolmács és Weisz Fanni siket modell segítségével jelnyelven előadott vers után Sebő Ferenc előadóművész és együttese énekli el a megzenésített költeményt.

In memoriam József Attila címmel tartanak előadást a költészet napja alkalmából a József Attila Színházban. Szabó Zoltán Attila író, költő, a Nyugat Plusz folyóirat főszerkesztője állította össze a programot. Az előadásban egy, a fiát féltő házaspár szemszögéből ismerheti meg a közönség a költőt. A házaspárt Kocsis Judit és Újréti László játssza, a betoppanó vendéget, Áron bácsit pedig Láng József alakítja.

Debrecenben immár 12. alkalommal rendezik meg a költészeti fesztivált, amelynek programjain költőkkel és verseikkel találkozhatnak az általános iskolákban, a gimnáziumokban és a könyvtárakban, a Református Kollégiumban, a Debreceni Egyetemen, a Debreceni Művelődési Központban és a Déri Múzeumban, az Apolló moziban, valamint a város utcáin és terein is az érdeklődők. Most első alkalommal - a Méliusz könyvtár kezdeményezésére - a belvárosi kirakatüvegeket is verssorok fogják díszíteni a fesztivál idején.

Kaposváron a főtérre várják ma a versszerető közönséget a Csiky Gergely Színház művészei, akik a város általános és középiskoláival együtt ünneplik a magyar költészet napját kortárs és "majdnem kortárs" magyar költők gyerekverseivel.

Békéscsabán délben fejeződik be a 24 órás versfolyam, Szarvason pedig akkor kezdődik az este nyolcig tartó versmondó és versolvasó ünnep.

Pécsett a versolvasást, vetélkedőt és a költészet aktuális kérdéseit feszegető előadást is tartanak a költészet napján.

Versmondók versenyével ünneplik Balatonszárszón a településen 1937-ben tragikus körülmények között elhunyt József Attila születésnapjához kötődő költészet napját. Megkoszorúzzák József Attila szobrát, majd Szőke György grafikusművész természetfotóiból nyílik kiállítás.

Szentendrén és a környező településeken verskommandók keresik fel a közintézményeket reggeltől. Délután három órakor flashmobbal várják az érdeklődőket Szentendre Fő terén, ahol a verskommandó tagjainak előadása mellett bárki felolvashatja az általa választott költeményt.

Telkiben a Kokukk Egyesület felhívására aki kedvet érez, ma kiakaszthatja kapujának, bejárati ajtajának kilincsére legkedvesebb versét nyomtatva vagy kézzel írva.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház és a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata Ady Endre verseiből, naplórészleteiből, publicisztikáiból összeállított pódiumesttel ünnepli a költészet napját.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.