Francia helyhatósági választások

Ott a baloldal győzött - Avignonban maradhat a színházi fesztivál

Az avignoni eredmény egyébként az egyik kivétel a francia helyhatósági választásokon. Az első becslések szerint ugyanis a kormányzó baloldal jelentős vereséget szenvedett a második fordulóban.

2014.03.31 08:17MTI
Forrás: youtube.com

Az első becslések szerint Avignonnak közel húsz év után először baloldali polgármestere lesz, miután a nemzetközi színházi fesztiváljáról híres dél-franciaországi városban az első fordulóban aratott győzelme után a szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) jelöltje kikapott vasárnap a helyhatósági választások második fordulójában.

A szocialista Cécile Helle a szavazatok 47,2 százalékát gyűjtötte be, míg Philippe Lottiaux, az FN jelöltje 34,7 százalékkal a második helyre szorult, míg a várost eddig irányító jobbközép csak harmadik lett.

Olvier Py, az Avignoni Fesztivál igazgatója a két forduló között kilátásba helyezte, hogy a nemzetközi színházi találkozó elköltözik a városból, ha annak következő polgármesterét az FN adhatja. Az első fordulót egy héttel ezelőtt ugyanis alig 27 szavazattal szocialista riválisa előtt a szélsőjobboldali jelölt nyerte meg.

"Nem tudom, hogyan dolgoznék egy nemzeti frontos polgármesterrel. Ez számomra teljesen elképzelhetetlen. Azt gondolom tehát, hogy el kell akkor menni. Nem lesz más megoldás" - fogalmazott Py egy hete a France Info hírrádióban.

Az igazgató állásfoglalása hatalmas visszhangot keltett Franciaországban. Az ismert színházi rendező idén nyáron vezeti először a fesztivált. A városban több kulturális vezető csatlakozott hozzá, mások viszont úgy vélték, hogy "maradni kell és folytatni az ellenállást".

A július 4. és 27. között megrendezésre kerülő Avignoni Színházi Fesztivál a világ egyik legjelentősebb nemzetközi színházi találkozója, amelynek fő helyszíne a Pápák Palotájának híres díszudvara, de az óvárosban számos más helyszínen működnek játszóhelyek a fesztivál idején. A rendezvény több tízmillió euró bevételt jelent évente a városnak.

Az avignoni eredmény egyébként az egyik kivétel a francia helyhatósági választásokon. Az első becslések szerint ugyanis a kormányzó baloldal jelentős vereséget szenvedett a második fordulóban, és a jobboldali ellenzék visszahódította a hat évvel ezelőtt elvesztett települések jelentős részét.

Az első becslések szerint a választásra jogosultak alig 62 százalékának részvétele mellett Franciaországban a kormányzó baloldal jelentős vereséget szenvedett vasárnap a helyhatósági választások második fordulójában. A jobboldali ellenzék visszahódította a hat évvel ezelőtt elvesztett települések jelentős részét, többek között Roubaix, Reims, Saint-Etienne, Limoges, Angers és Quimper városát.

Jean-Marc Ayrault miniszterelnök a kormányzat vereségeként értékelte az eredményt, amelynek "meg kell hallania az egyértelmű üzenetet".



Franciaország három legjelentősebb városában nem változtak az erőviszonyok: Párizs és Lyon baloldali, Marseille jobboldali vezetésű maradt. A negyediknek számító Toulouse-nak, amely eddig szocialista irányítású volt, viszont ezentúl jobboldali polgármestere lesz, hasonlóan Limoges-hoz, ahol 1912 óta folyamatosan baloldali volt a városvezető.

A szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) mintegy tizennégy vagy tizenöt közepes városban adhat polgármestert. Legutóbb 1995-ben szerepelt jól az FN a helyhatósági választásokon, de akkor még csak három dél-franciaországi városnak adhatott polgármestert. Európai viszonylatban a francia szélsőjobboldal helyi szintű beágyazottsága gyenge, elsősorban a párt előretörésének mértéke jelentős, mégpedig azóta, hogy Marine Le Pen 2011-ben átvette a pártvezetést apjától, a pártalapító Jean-Marie Le Pentől.

Soha ilyen jelentős nem volt még a távolmaradás a francia helyhatósági választásokon, ami elemzők szerint az elégedetlenség jele Francois Hollande szocialista államfő politikájával.

Jean-Francois Copé, a legnagyobb francia ellenzéki párt, a jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP) főtitkára szerint pártja "hatalmas győzelmet" aratott azzal, hogy visszahódította a hat évvel ezelőtt elvesztett városok jelentős részét a baloldaltól.

Ezzel egy időben Najat Vallaud-Belkacem kormányszóvivő közölte: "Tudomásul vettük, hogy az eredmény kiábrándító számunkra".

"A választásokat azok jelentős kiábrándultsága döntötte el, akik bizalmat szavaztak nekünk 2012 májusban (az elnökválasztáson) és júniusban (a nemzetgyűlési választásokon) ... A választók egyértelmű üzenetet küldtek, amelyet meg kell hallanunk. A felelősség kollektív, vállalom belőle a részem" - fogalmazott később a kormányfő.

Az OpinionWay közvéleménykutató-intézet exit poll felmérése szerint, amelyet a Le Figaro című francia napilap honlapja ismertetett, a jobboldal 45 százalékkal végzett az élen, a baloldal 43 százalékot ért el, míg az FN országos szinten 7 százalékot kapott. A szélsőjobboldali párt a 36 ezer településből csak 596 helységben indított jelöltet.

A baloldali kiábrándultság és a szélsőjobboldali előretörés a francia választók szociális elégedetlenségére utal. A francia sajtó ezért tényként kezeli, hogy a következő napokban a köztársasági elnök át fogja alakítani a kormányt, mielőtt a vereség miatt egymásra mutogatás kezdődne a baloldali politikusok között. Ennek jelei már a két forduló között is megmutatkoztak. Az államfő várhatóan meneszti Jean-Marc Ayrault miniszterelnököt, akinek - hozzá hasonlóan - 20-25 százalék között mozog a népszerűségi mutatója. Utódjaként Manuel Valls belügyminiszter és Laurent Fabius külügyminiszter neve is felmerült.

A helyhatósági választásokon csaknem 45 millió francia és Franciaországban élő európai uniós állampolgár 36 ezer 700 önkormányzat tagjait választhatta meg a következő hat évre. Ez volt az első alkalom Hollande két évvel ezelőtti elnökké választása óta, hogy a franciák a szavazóurnák elé vonultak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.