Pályázat

Ötvenmillió forint a határon túli magyar színházaknak és táncegyütteseknek

A színházak 2014-ben 39,75 millió forintra pályázhatnak határon túli produkció más országban történő vendégjátékának megvalósítására, koprodukció létrehozására, illetve továbbjátszására.

2014.03.04 11:57MTI

Csaknem ötvenmillió forint, azaz a tavalyihoz képest tíz százalékkal több idén az a keretösszeg, amelyre határon túli magyar színházak és táncegyüttesek pályázhatnak kiemelt művészeti céljaik megvalósítására. A pályázat benyújtási határideje április 1.

A színházak 2014-ben 39,75 millió forintra pályázhatnak határon túli produkció más országban történő vendégjátékának megvalósítására, koprodukció létrehozására, illetve továbbjátszására - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága kedden az MTI-vel.

Határon túli magyar nyelvű színház támogatást nyerhet önálló produkció létrehozására vagy továbbjátszására, illetve színházi nevelési programjának létrehozására vagy folytatására önállóan vagy koprodukcióban. A pályázat újdonsága, hogy lehetőséget biztosít technikai fejlesztések támogatására is.

A táncművészeti szervezetek 9,75 millió forint keretösszegre pályázhatnak határon túli produkció vendégjátékának megvalósítására, koprodukció létrehozására.

A határon túli professzionális szervezetek pályázhatnak a professzionális előadóművészeti szervezetek kiemelt művészeti céljainak megvalósítását támogató pályázat 169,5 millió forintos keretösszegére is, a korábbi évek gyakorlatának megfelelően így a Katona József produkciós pályázaton és további három altémában is indulhatnak. A tárca meghívásos pályázat útján szeretné erősíteni a határon túli magyar színházak anyaországi jelenlétét 33 millió forintos keretösszeggel, amely e külhoni színházak vendégjátékainak befogadását segíti - olvasható a tárca közleményében.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.