The Art of Leadership

Ismeri Geroge Bush-t? És mint festőművészt?

Festőművészként mutatkozik be George W. Bush egy áprilisi tárlaton Texasban.

2014.03.02 04:30MTI

Az Egyesült Államok 43. elnöke több mint két tucat portréját mutatja be a The Art of Leadership: A President's Personal Diplomacy című kiállításon. Ez lesz az első alkalom, hogy a nagyközönség megtekintheti a republikánus politikus műveit.

A tárlatról hírt adó George W. Bush Elnöki Központ azt nem közölte, hogy kik láthatók a festményeken, amelyek mellett fényképek és személyes tárgyak is láthatók lesznek. A központ szerint a kiállítás célja, hogy bepillantást nyújtson Bush elnöknek a más vezetőkhöz fűződő egyedülálló kapcsolatába.

A tárlat helyszíne a politikus nevét viselő elnöki könyvtár és múzeum lesz a dallasi Déli Metodista Egyetem campusán.

George W. Bush a Fehér Házból való 2009-es távozását követően kezdett el festeni csendéleteket, tájképeket és állatokat - megfestette például 2013-ban elpusztult kutyáját, Barneyt is. Művei között ma már önarcképek is sorakoznak. 2013-ban egy hacker elcsípett a Bush család levelezéséből egy olyan emailt, amelyen az egyik festmény fotója látható. A képen Bush a fürdőszobában áll a zuhany alatt, háttal a nézőnek. Egy másikon kinyújtott lábai láthatók a fürdőkádban.

A Dallasban élő politikus, aki órákat is vett, a Dallas Morning News című lapnak elmondta: azt követően kezdte érdekelni a festészet, hogy elolvasta Winston Churchill volt brit kormányfő 1948-ban megjelent Painting in a Pastime című könyvét. Úgy fogalmazott, a festészet révén egyedülálló módon fejezheti ki magát az ember. Az elnök nem írja alá képeit, csak a 43-as számmal szignálja őket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.