400 éve halt meg a világhírű festő

Az eddigi legnagyobb El Greco-kiállítás

Több mint száz művet állítanak ki minden idők legnagyobb El Greco-kiállításán a spanyolországi Toledóban, a jellegzetes, elnyújtott alakjairól ismert világhírű festő halálának 400. évfordulója alkalmából.

2014.02.18 23:30MTI

Domenikosz Theotokopulosz Krétán született 1541-ben, de itáliai tanulmányai után 1577-ben a spanyolországi Toledóban telepedett le, ahol származására utalva úgy nevezték: El Greco, azaz "a görög".

Halála, 1614 után három évszázadra teljesen feledésbe merült az életműve, míg a 19. század végén egy maroknyi értelmiségi fel nem támasztotta azt.

Azóta hatása felbecsülhetetlen, kimutatható mások mellett Picasso, Manet, Cézanne és Kokoschka festészetében. Idén Spanyolország a nagy festő halálának 400. évfordulójára emlékezik tárlatokkal, konferenciákkal és koncertekkel.

A kiállítások közül kiemelkedik a március 14-től június 14-ig tartó toledói tárlat, amelynek keretében több mint száz alkotás lesz látható a Santa Cruz Múzeumban, a toledói katedrálisban és a város más neves kiállítóhelyein.

A szervezők reményei szerint mintegy egymillió látogatót vonz majd a kiállítás, amely részben helyben őrzött művekből, részben a világ vezető múzeumaitól és magángyűjteményeiből kölcsönzött El Greco-alkotásokból áll.

"Majdnem az összes festmény a 20. század elején hagyta el Toledót; most újra összegyűjtjük őket az El Greco-diaszpórából" - fogalmazott Gregorio Maranon, az El Greco 2014 Alapítvány elnöke. A szervezet már négy éve készíti elő az emlékév programjait.

A festmények kölcsönzésének költségét nagyrészt magánforrásokból finanszírozzák, a spanyol kormány ugyanis megszorításokat hajtott végre kulturális területen is az országot sújtó pénzügyi válság miatt - magyarázta Maranon.

A Toledóba hazatérő festmények között van a Jézus nevének imádása (a londoni National Gallerytől kapják kölcsön), valamint a Toledo látképe, Hemingway kedvence, melyet az író a New York-i Metropolitan Múzeumban, a festmény állandó helyén csodált meg. Más remekművek otthon maradtak Toledóban, így például az Orgaz gróf temetése.

A Krisztust megfosztják ruháitól című korai remekmű az emlékév egyik kiemelt alkotása. Az 1577-1579 között készült, három méter magas festmény évszázadokig a toledói székesegyházban volt, mígnem tavaly a madridi Pradóba szállították restaurálásra.

A Jézust emlékezetes, élénk vörös ruhában ábrázoló kép az idei évforduló kezdetére el is készült, és egy ceremónia keretében újra elhelyezték Toledóban, eredeti helyén. Toledo mellett a madridi Pradóban is jelentős kiállítást rendeznek El Greco tiszteletére, melynek fő témája a festőóriás modern kori hatása lesz.

A június 24-től október 5-ig látogatható tárlaton "a görög" 25 műve mellett modern festőtársai - többek között Picasso, akire sokak szerint a legnagyobb hatást gyakorolta - több mint 80 alkotása lesz látható.

"El Greco valószínűleg a legmodernebb a 16-17. század nagy festői közül" - hangsúlyozta Gregorio Maranon, aki szerint a közvetlen utódok már nem vállaltak ilyen kockázatot, így El Greco stílusa teljesen egyedi maradt, nem indult ki belőle mozgalom. A Pradóban márciustól júniusig a festő személyes könyvtárában talált könyveket is kiállítják.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.