Sztárparádé

Christoph Waltz is szerepel az új 3D-s Tarzanban

A kétszeres Oscar-díjas Christoph Waltz is szerepel a Warner Bros. új háromdimenziós Tarzan-filmjében, amelyet David Yates rendez.

2014.02.12 10:33MTI

A stúdió kedden jelentette be, hogy megkezdődtek az Edgar Rice Burroughs írásai nyomán születő film előkészületei.

Alexander Skarsgard kapta a dzsungelben felnövő, majd a civilizációban visszatérő Tarzan szerepét, a további szereposztásban pedig Waltz mellett Samuel L. Jackson is helyet kapott. Margot Robbie, aki legutóbb A Wall Street farkasában tűnt fel, Tarzan szerelmét, Jane-t alakítja majd.

Az utolsó négy Harry Potter-filmet rendező David Yates a producer Jerry Weintraubbal együtt rendkívül látványos, a rendelkezésre álló technikai lehetőségeket kihasználó mozit ígért - írta a The Wrap hollywoodi filmes portál.

"Tarzan több mint egy évszázada örök, talányos figura mind az irodalomban, mind a filmen. A két világ között őrlődő férfi kalandjai a fiatal és az idősebb közönség érdeklődését is megragadták, örömmel mutatjuk be ismét egy új generációnak a filmvásznon" - fogalmazott Sue Kroll, a Warner marketing és nemzetközi forgalmazási elnöke. A Tarzan-film 2016. július 1-jén debütál az Észak-Amerikai mozikban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.