"El se engedtek addig, míg le nem ültem"

Kommandósok vették körül a moziba lépő Horváth Évát

Horváth Éva csak egy egyszerű mozizásra készült, amikor legnagyobb meglepetésére hirtelen mellette termett egy ötfős elit kommandós egység és nem tágítottak mellőle, míg ő el nem foglalta a helyét.

Kommandósokkal debütált Magyarországon A túlélő képgaléria

2014.02.05 17:24ma.hu

Amerikában már kasszát robbantott, de itthon is nagy sikernek ígérkezik a legújabb Mark Wahlberg-film, amelynek díszbemutatóján a hírességeket is meglepetések érték. Horváth Évát hirtelen egy csapat kommandós vette körbe, de Sipos Peti sem úszta meg a "besorozást".

A két Oscarra jelölt A túlélő című filmet február 6-tól kezdik vetíteni a hazai mozik. A valós alapokon nyugvó történet az amerikai SEAL elit kommandó néhány tagjának állít emléket, akik egy 2005-ös afganisztáni bevetés során vesztették életüket. A haditengerészet négy magasan képzett tisztje azt a feladatot kapta, hogy találják meg és likvidálják a több haditengerész kivégzésével vádolt hírhedt tálib vezért. Csakhogy az akció a kezdeti reményteljes indulás után drámai fordulatot vett és csak a véletlen szerencsének köszönhető, hogy Marcus Luttrell életben maradt és elmondhatta, milyen eseménysorozat vezetett a tragédiához, amelyben többek közt három bajtársa odaveszett.

A film a legjobb hangvágás és legjobb hangkeverés kategóriájában Oscar-díjra jelölt, a főszerepet pedig a többszörös díjnyertes Mark Wahlberg játssza. A díszbemutatón stílusosan élethű felszerelésben tiszteletüket tették a tengerentúli bevetések szakértőivé váló airsoft játékosok is, akik gyűrűbe fogták az eseményre érkező Horváth Évát.

Hármuk közül csak egy tért vissza... (A galériához KATT a képre!)

"Átéltem már ezt-azt, de védett személyként még soha sem kísértek. Öt felfegyverkezett katona vett körbe, és nem engedtek el addig, amíg le nem ültem a moziteremben. A filmmel kapcsolatban nagyon érdekeltek a túlélési technikák, hogy mire képes vészhelyzetben az ember. Egyébként is híve vagyok az izgalmas kalandoknak, az olyan szituációknak, amikor saját határainkat is képesek vagyunk átlépni. Bár eléggé vállalkozó szellemű vagyok, a film láttán azt mondom, képtelen lennék egy kommandós kiképzésre, de tisztelettel és érdeklődéssel nézem azokat, akik ezt a szakmát hivatásból űzik" - mondta Horváth Éva, hozzátéve, hogy önnön képességeinek leginkább a tériszonya és a klausztrofóbiája tud határt szabni.

Ettől függetlenül szívesen részt venne egyszer egy airsoft-eseményen, ahol élethű katonai felszerelésben és fegyverekkel játszanak el bevetéseket.

A megtörtént eseményeket rekonstruáló kommandósok a filmbemutató vendégei között kiszúrták az Irigy Hónaljmirigy oszlopos tagját, Sipos Petit is, akit az este folyamán szintén védett személyként kezeltek.

A 40 millió dolláros A túlélőt a Las Vegas Film Critics Society Awards a legjobb akciófilmnek választotta, és Mark Wahlberg az ebben nyújtott alakításáért a Critics Choice Movie Awards gálán elnyerte az amerikai kritikusok legjobb akciófilmes színész elismerését.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.