Felújítás után

Újra megnyitották a Mafilm III-IV-es műtermét

Itt készült a többi között az Állami áruház, az Egri csillagok, a Szindbád, a Lila akác, a Régi idők focija, Az ötödik pecsét, a 80 huszár, a Mephisto, a Szerencsés Dániel, a Redl ezredes és A napfény íze is.

2014.01.30 23:30MTI
Fotó: MTI

Hét hónap alatt 52 millió forintból újult meg a Mafilm Róna utcai III-IV-es műterme, amelyet Makk Károly és Goda Krisztina filmrendező nyitott meg csütörtökön.

Makk Károly megnyitó beszédében elmondta: idén nyáron lesz hetven éve, hogy besétált ebbe a stúdióba, ahol először vehetett részt egy magyar film elkészítésében. "Ez a hetven év tartott engem idáig életben" - jegyezte meg a Kossuth-díjas alkotó. Andrew G. Vajna, a nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztos az MTI-nek elmondta, rendkívül fontos állomás a stúdió újranyitása a filmipar megújításában, amelynek egyik fontos célja volt a Mafilm rendbetétele, "versenybe hozása" is. "Ezt ezzel a stúdióval elértük, és reméljük sokan fognak itt dolgozni, hiszen jó adottságokkal rendelkezik, a város közepén van" - fogalmazott a producer.

A kormánybiztos felidézte, hogy korábban itt készítette A miniszter félrelép jelentős részét, emellett Madonna főszereplésével az Evita kórházjelenetét is. "Akkor még működött, bár néha a fejünkre esett a vakolat" - tette hozzá.

Zákonyi S. Tamás, a Mafilm igazgatója elmondta, hogy a mintegy 800 négyzetméteres, 12 méter belmagasságú stúdió felújítása során sok egyéb között megújult a padlózat, a medence, az elektromos és világításrendszer, korszerűsítették a hőszigetelést, ezenkívül új, fekete horizontfüggönyt és végtelenített háttérrel rendelkező greenbox-ot építettek be. Ez utóbbi a legkorszerűbb technológiával forgó játék- és reklámfilmeket is ki tudja szolgálni.

Felidézte, hogy a Korda Sándor alapította filmgyárban 1918-ban épült meg a III-IV-es műterem, ahol a magyar filmek, tévéfilmek jelentős része forgott. Itt készült a többi között az Állami áruház, az Egri csillagok, a Szindbád, a Lila akác, a Régi idők focija, Az ötödik pecsét, a 80 huszár, a Mephisto, a Szerencsés Dániel, a Redl ezredes és A napfény íze is. A nemzetközi produkciókban pedig olyan sztárok dolgoztak itt, mint Jeremy Irons, Gabriel Byrne, Madonna, Antonio Banderas, Arnold Schwarzenegger, Annette Bening, Gérard Depardieu, Glenn Close, James Belushi - sorolta az igazgató, aki a "magyar film bölcsőjének" nevezte a műtermet. Számításai szerint 77 játékfilm, 15 tévéfilm és 23 külföldi produkció készült itt.

Szólt arról is, hogy az 1980-as évektől a karbantartás hiánya miatt folyamatosan romlott az épület állapota. A Magyar Nemzeti Filmalaphoz került Mafilm 2013-ban rendkívüli, 300 millió forintos támogatást kapott, amiből kiegyenlítették a felhalmozódott adósságokat és elkezdték a stúdió felújítását.

Az MTI kérdésére elmondta, hogy először valószínűleg reklámfilmek készülnek majd a stúdióban, emellett várhatóan a filmalap támogatásával idén forgó játékfilmek, illetve egy-két külföldi produkció alkotói dolgozhatnak majd itt. "Sajnos az utóbbi 15-20 évben innen elmentek a produkciók, ami az épület állaga miatt következett be. Az elsődleges feladatunk az volt, hogy csábítóvá tegyük a helyszínt" - fogalmazott az igazgató, hozzátéve, hogy a Mafilm és az épületegyüttes teljes megújításában gondolkodnak, a legfontosabb feladatuk először megteremteni az infrastrukturális hátteret. "Egy stúdió sosem az üres műteremtől lesz élő, hanem hogy minél több szolgáltatást tud kínálni" - mutatott rá. Úgy becsülte, hogy mintegy 1,5-2 milliárd forintból újulhat meg teljesen a Róna utcai telephely, terveik szerint ehhez még mintegy 5 évre van szükség.

A következő lépés az irodahelyiségeknek otthont adó épület felújítása lesz, ahova a Magyar Nemzeti Filmalap és a Mafilm irodái költöznek, majd a többi épület következik, végül pedig a fóti stúdió újulhat meg.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.