88 éves volt

Meghalt az auschwitzi haláltábor női zenekarának magyar származású tagja

Meghalt 88 éves korában Violette Jacquet-Silberstein, az auschwitzi haláltábor női zenekarának magyar származású tagja, akit egy petrozsényi zsidó család sarjaként deportáltak.

2014.01.30 07:02MTI
freedigitalphotos.net

A holokauszt-túlélő Párizsban hunyt el még kedd este. 2009 márciusa óta az Invalidusokban viselték gondját. Violette Jacquet-Silberstein 1925. november 9-én született a Hunyad megyei Petrozsényban.

1943-ban az auschwitzi megsemmisítő táborba deportálták szüleivel együtt, akiket soha nem látott viszont. Neki úgy sikerült elkerülnie a gázkamrát, hogy hegedűsként tagja lett a létesítmény mintegy negyven nőt számláló zenekarának, amelynek minden nap játszania kellett, amikor a zsidó foglyok elindultak, illetve visszatértek a kiparancsolt munkából.

Vasárnap délutánonként a tábor SS-tisztjeit kellett szórakoztatniuk. Silbersteint 1944-ben a bergen-belseni táborba irányították, 1945. április 15-én végül az angol katonáktól kapta vissza szabadságát.

A háború után párizsi, majd touloni kabarékban énekelt. 2005-ben Les sanglots longs des violons de la mort (A halál hegedűinek hosszú zokogása) címmel közzétette élete gyerekeknek szóló elbeszélését, amelyből 2009-ben színdarab is készült.

Holokauszt-túlélőként rendszeresen beszélt az Auschwitzban töltött időszakról. Violette Jacquet-Silberstein a francia Becsületrend lovagi fokozatának birtokosa volt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.