Eurovíziós Dalfesztivál

Ma van A Dal első elődöntője

Ma rendezik az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyének első elődöntőjét: az M1 és a Duna World csatornán élőben látható A Dal című show-ból hatan jutnak be a február 15-i és 16-i középdöntőkbe.

2014.01.25 09:35MTI

Az 59. Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyének végső szakaszába jutott harminc dal előadói közül a szombati első elődöntőben tíz lesz látható-hallható, közülük hat jut a középdöntőbe, három a zsűri választása, három a közönség telefonos voksai alapján.

A műsorban Cserpes Laura előadásában az Úgy szállj, a Depressziótól a Csak a zene, az Extensive-től a Help Me!, a Group'N'Swingtől a Retikül, Hientől a The Way I Do, Király Viktortól a Running Out of Time, Lil C-től a Break Up, Marge-tól a Morning Light, Szabó Leslie-től a Hogy segíthetnék?, Oláh Ibolyától pedig az 1 percig sztár című dal hangzik el.

A Dal második elődöntőjét február 1-jén, a harmadikat 8-án rendezik. A három elődöntőből hat-hat dal, összesen 18 kerül a középdöntőkbe, ahonnan nyolc jut a február 22-i döntőbe. A döntő nyolc dala közül négyet juttat a zsűri a legjobb négybe, végül a nézők döntik el, ki képviselje Magyarországot az idei Eurovíziós Dalfesztiválon május 6. és 10. között a dán fővárosban, Koppenhágában.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.