Újra forgat

Az Alkonyat sztárja egy szerelmi drámában vállal szerepet

Kristen Stewart, az Alkonyat-filmek sztárja szerepet vállalt az Equals című futurista szerelmi drámában, amelyet Drake Doremus rendez. A film egyébként Orwell híres regénye, az 1984 mintájára készül.

2014.01.15 09:29MTI

Stewart az 1956-ban bemutatott, George Orwell regénye nyomán forgatott 1984 című film finoman aktualizált változataként írta le az Equals című produkciót. A film felvételei még idén elkezdődnek.

Doremus szerint hatodik filmje "a szerelemről szól egy olyan világban, ahol a szerelem nem létezik többé". Ez lesz a rendező első olyan filmje, amelynek a forgatókönyvét nem maga írta, a szkript Nathan Parker munkája.

A szerelmi szál másik szereplője Nicholas Hoult.

Doremus, aki Jennifer Lawrence-szel készítette a 2011-ben a mozikba került Őrülten hiányzol című filmjét, elmondta, hogy az Equals forgatókönyvét is megmutatta Lawrence-nek, de kezdettől úgy gondolta, hogy Stewartnak és Houltnak kell játszania a szerelmeseket, mert a "szerelem kémiája" kettejük között működik majd igazán a filmvásznon.

A héten Stewart a Sundance filmfesztiválra utazik az utahi Park Citybe, ahol a Camp Y-Ray című, Peter Sattler rendezésében készült filmjét vetítik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.