Nagy múltra tekint vissza a rendezvény

A nyelv történelmi szerepét (is) vizsgálják a kassai Kazinczy napokon

Pénteken veszi kezdetét Kassán a Kazinczy napok 45. évada, amelyen az idén a nyelv szerepének történelmi összefüggéseit is vizsgálják.

2013.11.20 01:30MTI

A Kazinczy napok a felvidéki magyarság egyik legnagyobb múltra visszatekintő rendezvénye, az 1960-as évektől minden évben megtartott programsorozat gerincét a nyelvműveléssel összefüggő előadások, valamint egyéb műsorok adják.

Korábban a rendezvény részeként rendezték meg a Szép magyar beszéd nevű kiejtési verseny országos döntőjét is.

"A rendezvény több évtizedig a Kazinczy nyelvművelő napok nevet viselte, később azonban bővítettük a repertoárt, és azóta nem csupán nyelvműveléssel, hanem a nyelv megmaradásával kapcsolatos témákkal is foglalkozunk" - mondta az MTI-nek Kolár Péter, a rendezvény főszervezője, a Csemadok kassai választmányának elnöke.

Kifejtette: az idén a rendezvényen nyelv szerepének történelmi összefüggéseit is vizsgálják. Rámutatott: a téma szerepeltetésének fő oka a felvidéki magyarság létszámfogyatkozása, amely indokolttá teszi, hogy a nyelv szerepét a hagyományostól némileg eltérő látásmódban is szemügyre vegyék.

Az idei rendezvény a korábbi évadoknál nagyobb mértékben szól Kassáról, mivel a város Marseille mellett Európa kulturális fővárosa - mutatott rá Kolár Péter. A rendezvény első napján egyebek mellett Kováts Miklós történész Kazinczy és Kassa viszonyáról szóló előadását, valamint Pásztor Péter műépítész Kassa építészete Kazinczy korában című és Czoch Gábor, Kassa reformkori urbanizációjáról szóló előadását hallgathatják meg az érdeklődők.

A Csemadok kassai elnöke szólt arról is, hogy a fiatalabb korosztálynak rendhagyó irodalomórákat tartanak a Kazinczy napok előadóinak részvételével. A foglalkozásoknak a 2 nagy kassai magyar iskola, a Szakkay József Szakközépiskola, valamint a Márai Sándor Gimnázium biztosít helyszínt. A Kazinczy napok november 22-én és 23-án zajlik Kassán a helyi Thália Színház Márai stúdiószínpadán.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.