Gyerekeknek és szülőknek egyaránt

Országos Mikulás Fesztivál Nagykarácsonyban

Megnyílt az Országos Mikulás Fesztivál pénteken a Fejér megyei Nagykarácsonyban, ahol december 22-ig várják a látogatókat.

2013.11.15 20:05MTI

A gyermekek az ünnepi köszöntő után megnézhették a Mikulás dolgozószobáját, ahol titkos kívánságaikat mondhatták el. A Mikulásház udvarán megnézhették a szánhúzó rénszarvasokat, kinyithatták az ajándékládikákat, amelyek segítségével az egyesek által megunt, mások által viszont még értékesnek ítélt ajándékok cseréltek gazdát, valamint a Nagykarácsonyban berendezett egyéb állomásokra is ellátogathattak.

A nagykarácsonyi Mikulásfalván a szülők is találhatnak érdekességeket maguknak, mint a Falusi élet kertet vagy az adventi vásárt. A kisebbek és szüleik részt vehetnek kézműves foglalkozásokon, népi játékokon vagy felszállhatnak Mikulásfalva kisgőzösére. Az adventi hétvégéken vásár, színpadi programok - koncertek, bábjátékok - és falusi udvar is várja a látogatókat.

Mikulásfalva immár 18. alkalommal nyílt meg a közönség előtt, a látogatók között azonban nemcsak gyerekek, hanem nagyon sokszor idősek is találhatók.

Mikulásfalva szervezői szeretnének hátrányos és rászoruló családokat, gyermekeket is vendégül látni a fesztiválon. Már felvették a kapcsolatot gyermekotthonokkal, Down-kóros gyermekek gondozását segítő alapítvánnyal és koraszülött gyerekeket nevelő, segítő szülőkkel is - olvasható a közleményben.

Mikulásfalva december 22-ig várja a családokat, gyermekcsoportokat az egész ország területéről. A hagyományőrző Országos Mikulás Fesztiválra körülbelül húszezer vendéget várnak.

A kezdeményezés alapja a szeretetposta volt: az adventi levelek tízezres nagyságrendben érkeztek a Magyar Posta jóvoltából Nagykarácsonyon keresztül. Azóta minden évben zsák számra érkeznek a levelek a gyerekektől a magyar mikuláshoz, nemcsak itthonról, hanem Oroszországból, de még Amerikából is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.