Fesztiválköztársaság

Sziget - Napi Ajánló -1. nap

Emlékkoncert, jövőnézés tehetségmutatóval, táncház és tánczene hajnalig - így indul a hétfő, egy fesztivál a fesztiválban.

2013.08.05 18:41ma.hu
Kép: sziget.hu

Két év után újra emlékkoncerttel indul a Sziget – ám egész biztos, hogy nem feltétlenül a szomorúságról szól az "Őrizz engem ezen a világon!" címet viselő, Cipő (a Republic nemrég elhunyt frontembere, Bódi László) dalait feldolgozó szuperkoncert.

Bódi Lászlóra barátai és pályatársai – akik nem feltétlenül voltak a kortársai - emlékeznek, így Koncz Zsuzsa, Bródy János vagy Nagy Feró és persze színpadra állnak olyan sztárok is – ByeAlextől a Compact Discoig –, akik épp ennyi generáció távolságra vannak tőle, csak a másik irányban. A Republic szinte nemzeti intézménnyé vált, hiszen a 67 -es út-nál talán csak az Illés-dalok hangzanak el többször a tábortűz mellett akkordozgatva, és a Szállj el kismadárral is legfeljebb Demjén Szerelemvonata veheti fel a versenyt. Itt jelen lesz mindenki: a Republicról ugyanis mindenkinek van emléke. Kinek a legendás Fekete Lyuk underground szórakozóhelyről (ahonnan kitiltották őket haldobálás miatt), kinek valamelyik BS-koncertről.

A Sziget -1. napja azonban nem csak az emlékezésről és a visszatekintésről szól, hanem a jövőről is. Már délután háromkor elkezdődött ugyanis a tavaly sikeresen debütált YourOpen Sziget Nemzetközi Tehetségmutató Fesztivál, mely két napon keresztül zajlik majd a Magyar Zenei Színpadon. A 14 ország feltörekvő bandáit bemutató koncertsorozatot egy hazai együttes nyitotta: aki háromkor már kinn volt, hallhatta a Let The Cigar Die koncertjét!

A Hungarikum Falu már hétfőn is várja a Cipő-koncertre érkezőket és a Szigetre beköltözőket egyaránt. A táncházban Szalonna és bandája és Farkas Zoltán Batyu muzsikál hajnalig, táncot tanít: Fitos Dezső.

Az egyelőre igen titokzatos AXE Space Station űrállomásról is lehull a lepel, hogy egy erős képzavarral éljünk, amely űrszaggató bulikat és földöntúli élményeket ígér. Ebben a közkedvelt DJ Paplan és DJ Gyurex lesz segítségünkre, aki táncolva vezet át minket a nulladik napi reggelbe.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.