"Amennyire szükséged van"

Gauck: politikai, társadalmi jelentősége van az egyházi gyűlésnek

Politikai, társadalmi jelentősége van minden protestáns egyházi gyűlésnek, ahol a döntéshozók is találkozhatnak, illetve mindenki megtapasztalhatja: nem vagyunk egyedül - jelentette ki a német államfő az ötnapos, sorrendben 34. alkalommal tartott összejövetel megnyitóján szerdán este Hamburgban.

2013.05.02 05:17MTI

Joachim Gauck - aki korábban maga is evangélikus lelkészként szolgált - a kétévente más-más német városban megtartott nemzetközi rendezvény idei, a Biblia ószövetségi részében, Mózes 2. könyvében található "Amennyire szükséged van" mottójához fűződően kiemelte: Izrael népe pusztai vándorlásának a mai kor embere számára is aktuális üzenete van. Hozzátette: arra emlékeztet ez az idézet, hogy az embereknek a modern világban fel kell mérniük, mely anyagi javakra van feltétlenül szükségük, és melyek azok, amelyek már feleslegesek számukra.

Az üdvösséget elhozó Krisztusra, Isten ajándékára azonban mindenféleképpen szüksége van az emberiségnek, mert tőle kapnak erőt a benne hívők a felgyorsult mindennapi élethez. Rámutatott: az ember által birtokolt tulajdonért hálát kell adni Istennek, attól függetlenül, hogy azért az egyes emberek is megdolgoztak. A rendezvényen, amelyen számos európai, illetve harmadik világhoz tartozó ország protestáns hívei gyűltek össze, Kirsten Fehrs hamburgi püspök a százezer résztvevőt üdvözölve elmondta: Izrael népe nem csak örömét, de hazáját is elfelejtette a pusztai vándorlás során, miközben méltatlankodott, hogy nem volt mit ennie. Isten azonban ételt adott nekik.

Megjegyezte, Isten ma is gondoskodik a rászorultakról, még ott is szerte a világon, ahol üldözik a keresztényeket, mint például Észak-Koreában és Szíriában. Ez pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy az embernek nincs is fogalma arról, mennyire hatalmas a Teremtő, aki "lelket és szeretetet ad" az embernek. A püspök szólt arról is, hogy a társadalmi igazságtalanság, a tudatlanság és az ínség pusztít egyebek mellett Bangladesben, Indiában és Afrikában, de minden 50. gyermek szükséget szenved Hamburgban, "ebben a gazdag városban" is.

Őket úgy is lehet segíteni, hogy fel kell szólalni az emberekben lévő lelki ridegség ellen - fűzte hozzá. A szerdai nyitónapon tartják a találkozások estéjét az egész belváros területén, amelynek keretében az Elba partján és járművek elől erre az időszakra lezárt városrészben gyertyákat gyújtanak a hívek összetartozásuk jeleként. Hamburgban az egyházi ifjúsági csoportok kórusai városszerte fellépnek, illetve több zenekar ad elő vallásos számokat pop, jazz, blues és dixieland stílusban. A külföldi vendégeknek több nyelven tartanak áhítatokat az öt nap folyamán, illetve szükség esetén önkéntes tolmácsok is segítenek a híveknek érthetővé tenni az istentiszteleteket. Az idei vendéglátó Észak-Németországi Evangélikus Egyház három egyháztestből egyesült tavaly Schleswig-Holstein, Mecklenburg-Elő-Pomeránia és Hamburg tartományi egyházaiból. A német protestáns egyházi gyűlést 1953, 1981 és 1995 után negyedszer tartják Hamburgban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.